A távirati iroda úgy értesült, hogy Törőcsik Marit Budapesten, a Semmelweis Egyetem Kútvölgyi Klinikai Tömbjében kezelik. Az intenzív osztály ügyeletes orvosa a távirati iroda információját megerősítette, részleteket azonban – a család kérésének eleget téve – ő sem közölt.
A Nemzet Színésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas, életének 73. évében járó színművész a Nemzeti Színház és az ExperiDance Revans című közös produkciójában szerepel. Emellett a teátrum műsorterve szerint ő játszaná Bossola szerepét a 2009 májusában bemutatni tervezett John Webster-darabban, az Amalfi hercegnőben. Törőcsik Mari játékmesterként működött közre Csiky Gergely Buborékok című vígjátékában, amely a Nemzeti Színház programja szerint legközelebb október 18-án kerülne színpadra. A színművész lenne a mesélője Szemző Tibor és Sári László Csoma – opéra cinématique című előadásának; a Kőrösi Csoma Sándor életét megidéző darabot a Művészetek Palotájában október 24-én mutatnák be. Törőcsik Mari lett volna a szerdán kezdődött Los Angeles-i Magyar Filmfesztivál díszvendége. Papp Csaba Zoltán, a Magyar Filmunió munkatársa csütörtökön elmondta: a művésznő betegségre hivatkozva a hét elején mondta le részvételét az egyesült államokbeli fesztiválon.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.