Gyerekeket raboltak ki a szekszárdi fiatalok

Két fiatalkorút vett őrizetbe a szekszárdi rendőrkapitányság, a gyanúsítottak több alkalommal gyerekektől vettek el erőszakkal vagy zsarolással pénzt - közölte csütörtökön a szekszárdi rendőrkapitányság sajtóreferense.

MNO
2008. 11. 27. 9:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Buda Bernadett elmondta: eddig három esetet tártak fel, de elképzelhető, hogy több hasonló bűncselekmény is történt. Közlése szerint november 20-án Szekszárdon, a Wosinsky lakótelepen található futballpályán egy 16 éves szekszárdi fiatal 17 éves tolnai társával két szekszárdi gyermeket pillangókéssel fenyegetett meg. Egyiküktől ötezer forintot követeltek, ő a fenyegetés hatására ötszáz forintot adott át. A másik fiút lefogták, kést szorítottak a nyakához, ruháját átkutatták, azonban nem találtak nála semmit.

Két nappal korábban egy szekszárdi általános iskola előtt egy várdombi fiataltól követeltek pénzt, aki a fenyegetések hatására akkor és később is adott át nekik különböző összegeket. A sajtóreferens elmondta: a rendőrök az esetekről szóbeszédből értesültek, miután a gyerekek nem mertek feljelentést tenni. A szekszárdi rendőrkapitányság a két fiatal ellen rablás és zsarolás gyanújával indított eljárást, egyben kezdeményezte előzetes letartóztatásukat – tette hozzá Buda Bernadett.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.