Letöltendő börtönbüntetés a zalai bíróköpködőnek

Becsületsértésért gyorsított eljárás keretében egy év két hónap börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélte nem jogerősen a Keszthelyi Városi Bíróság csütörtökön azt a férfit, aki ügyének két héttel korábbi tárgyalásán szidalmazta és leköpte a bírót – írta szombati számában a Zalai Hírlap.

MNO
2008. 11. 15. 9:41
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A 44 éves zalaegerszegi férfi és társai ügyét október 30-án tárgyalta a zalaegerszegi bíróság. A férfit többszörös visszaesőként súlyos testi sértés, garázdaság és más bűncselekmények miatt állították bíróság elé.

Az újság felidézte, hogy a bírót ebben az ügyben harmadik alkalommal érte hasonló atrocitás: az elsőrendű vádlott korábban, ugyancsak a tárgyalás közben, már leköpte, szeptember elején pedig a folyóson várakozó rokonok egyike szidalmazta és köpte le a bírót, miközben a tárgyalóterem felé tartott.

Az első eset után a vádlottak indítványt nyújtottak be, hogy elfogultság miatt más bíró tárgyalja a garázdaság ügyében indított eljárást. A bíró azonban a személyét ért támadások ellenére alkalmasnak tartotta magát a per pártatlan lefolytatására, így továbbra is ő vezeti a tárgyalást, és nem kell a jelentős időveszteséggel járó új bizonyítási eljárást újra lefolytatni – olvasható a lapban.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.