Orbán: Célunk egy öntudatos, büszke Magyarország

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Magyar Nemzet

Orbán Viktor szerint a jobboldal rövid távú célja a kormányzási lehetőség megragadása, ugyanakkor a polgári-keresztény oldal programjának végrehajtásához több idő kell, mint négy év - a Fidesz elnöke erről a Professzorok Batthyány Köre éves közgyűlése után tartott előadásában beszélt pénteken, Budapesten.

MNO
2008. 11. 21. 19:27

Úgy fogalmazott: "a szív és az ész hangján" egyszerre kell beszélni, fontosak az érzelmek, a vágyak, a jövőkép, a történelmi tudat megfogalmazása, hiszen ez a jobboldal versenyelőnye, azonban a szakmai vitáknak is van jelentőségük, nem lehet üres kommunikációs buborékokkal csatába menni, mert nem lehet megnyerni a választást a szakmai viták megnyerése nélkül.

A Fidesz elnöke komoly veszélyeket látott a jelenlegi kormány válsággal kapcsolatos lépéseiben, szerinte ezeknek társadalmi deklasszálódás lesz a következménye, a középosztály lesüllyed, és a válság 200-250 ezerrel növeli a munkanélküliek számát, ami már félmillió ember, ha a családtagokat is figyelembe vesszük.

Orbán Viktor szerint a mai kormányzó elit nem az országot menti, hanem a saját hatalmát, napról-napra való túlélését, és az emberekben ezt az érzést erősíti, hogy miközben az óriási veszteséget termelő állami vállalatok vezetőinél évi 40-50 milliós jövedelem sem ritka, addig a kormány elveszi a 13. havi nyugdíjat és a bérből is fizetésből élők jövedelmének egy részét. A pártelnök szerint a baloldal kifulladt, a jobboldal ostorozásán kívül nem képes semmire, új eszméket nem tud magából "kiizzadni". Mint mondta a jelenlegi helyzetben az ellenzék dolga, hogy tartsa a lelket az emberekben, hogy elmondja: nem csak egyetlen út létezik a válság kezelésére. Emellett a nagyrészt ellenzéki vezetésű önkormányzatoknak helyben kell enyhíteniük a válságot, a parlamentben pedig be kell nyújtani a Fidesz javaslatait, hogy mindenki lássa, "nem csak a líra, hanem próza is" megvan.

A Fidesz elnöke arról is beszélt, hogy jelenleg a világpiac újrafelosztása zajlik, és nemcsak az ázsiai felemelkedő piacért folyik a küzdelem, hanem megjelent az ázsiai kapitalizmus is, mint a nyugati piacokból részesedni akaró erő. Szerinte ez racionális küzdelem lesz, és nem hozza magával feltétlenül új háborúk kialakulását, mert nem katonai szövetségek és nem államok vívják elsősorban ezt a küzdelmet, hanem államok felett álló vállalatbirodalmak.

Úgy vélte, hogy Közép-Európa felértékelődik ebben az új helyzetben, mert a Nyugat nem lesz képes ezt a küzdelmet önmagában megvívni. Ezért szükségesnek nevezte, hogy egy észak-déli tengely mentén, a Baltikumtól Horvátországig egy kereskedelmi, gazdasági, energia- és kultúrpolitikai dimenziójú térség alakuljon ki. Szerinte ennek érdekében egy közös közép-európai fejlesztési bankot kellene létrehozni, emellett autópályákkal helyre kellene állítani a közlekedés észak-déli tengelyét, és egy közös energiabiztonsági alapot kellene alakítani, amely az állami tulajdonban tartott cégek részvényeinek 15-20 százalékát tartalmazná annak érdekében, hogy közösen lehessen fellépni az ellenséges kivásárlásokkal szemben.

Magyarország is a közép-európai együttműködésben találhatja meg saját érdekeit – jelentette ki Orbán Viktor, aki szerint a közép-európai status quo fennmaradására nincs esély, vagyis ha nem tud felértékelődni a régió a következő 10-20 évben, akkor le fog értékelődni, visszasüllyed ütközőzónává, mint ami a 20. században többször is volt.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.