Versmondó versennyel zárult a Babits-év

Amatőr előadók részételével rendezett országos versmondó versenyt a szekszárdi Babits Mihály Művelődési Ház szombaton és vasárnap a költő születésének 125. évfordulója alkalmából. A zsűri megosztott első díjat és számos különdíjat adott ki.

MNO
2008. 11. 30. 17:32
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Babits Mihály Emlékév zárásaként megrendezett versenyre negyvenegyen neveztek, közülük harmincöten léptek a közönség és a zsűri elé a szekszárdi Vármegyeháza színpadán. Az amatőr versmondóknak két Babits-verset és egy Babits-fordítást kellett előadniuk. Az első helyen a fertődi Bors Anikó és a budapesti Héritz Patrik végezett.

A 22 éves Bors Anikó az ELTE magyar-könyvtár szakos hallgatója A felhő felett örök kék az ég című prózával, a Hunyt szemmel című verssel, valamint egy Poe-költeménnyel nyerte el a zsűri elismerését, és Hiller István oktatási és kulturális miniszter által felajánlott díjat, Farkas Pál szobrászművész Babits Mihályt ábrázoló kisplasztikáját. A diáklány a szekszárdi verseny előtt 2006-ban Radnóti-díjat nyert, idén pedig a sárospataki reneszánsz daloskönyv verseny győztese volt.

Héritz Patrik, a budapesti Babits Mihály Gimnázium tanulója a Jónás könyvének részletével és az Ádáz kutyám című művel, illetve szintén egy Poe-fordítással lépett színre. A 16 éves diák, aki 2007-ben az Anyám fekete rózsa című országos versenyen is sikerrel szerepelt, ezúttal a verseny százezer forintos fődíját nyert el.

A zsűri különdíjjal jutalmazta Gergely Kálmán tanárt, aki Lugosról, Szekszárd romániai testvérvárosából hozta el három tanítványát a versmondóversenyre, s ugyancsak különdíjat kapott a verseny legidősebb résztvevője, a 87 éves Mihályi Jánosné.

(mti)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.