– Négy évvel ezelőtt, internetes leveleiben ezt írta december 5-én: „A mi nagy családunk, nemzetünk beteg". Mikor fog meggyógyulni?
– Nem tudom, de nem is szeretném, ha december 5-ből olyan nap lenne, amire emlékeznünk kellene. Hiszen emlékezni egy család az ünnepeire szokott, amikor két ember házasságot köt, vagy amikor egy gyermek születik. Ezért december 5-ét legszívesebben magam is elfelejteném, és erre bíztatom a nemzetemet, hogy tegyen hasonlóképpen. Az ezeréves Kárpát-medence történetében annyi sok szép esemény volt, amiről sokkal jobb lenne beszélni. A gyerekeknek is azt szoktam mondani, hogy a szeretet nem jár ki nekik se', mert úgy kell élnünk, hogy szeressen minket a világ. Nekünk határon túliaknak is ezért nem duzzognunk kell, hanem úgy kell éljünk, hogy szeressenek az anyaországbeli testvéreink.
– Figyel Magyarországra? Követi, hogy mi történik itt?
– Természetesen. Reggel az első dolgom, hogy bekapcsoljam a Kossuth rádiót. Emellett pedig kijelenthetjük, hogy kevés magyar állampolgár volt annyi magyar templomban és szószéken, mint én. Rengeteg gyónást hallgattam meg, és számtalan lelki beszélgetést folytattam magyar állampolgárokkal.
– Ha az a Csaba testvér, aki 1992-ben leverte a lakatot a dévai rendházról, 2008 Magyarországán találná magát, akkor mit tenne?
– Nemrég leültem és karácsonyról gondolkoztam el. Csak próbálkoztam lélekben odakucorodni Krisztus betlehemi jászolához, és eszembe jutott, hogy mivel is tarisznyálta fel a Mennyei Atya az ő Szent Fiát? Milyen eszközöket kapott ehhez a „projekthez”, a világ megváltásához? Ez a kisbaba nem tud járni, nem tud beszélni, nem is szobatiszta, anyagilag sem áll jól, nincsenek védőnők sem körülötte, oltásokat nem kap. Menekülnie kell és ott lihegnek a nyakában Heródes katonái. Vagyis ez az Istenember mosolyogni tud, szeretni, megöleli az anyukáját, összeborzolja a Napkeleti Bölcsek szakállát. Jézus ezzel az erővel indult el, és ezzel hódította meg Pétert, Mátét és bennünket is. Nem fizet ő ezért, nem szerződést köt, hanem szeret. Ezért – ezen a példán felbuzdulva –, ugyanazt tenném Magyarországon is, mint 16 éve Déván. A különbség talán csak annyi, hogy nagyobb hittel indulnék neki.
– Miért?
– 1995-ben, ha valaki azt mondja nekem, hogy én majd milyen jó viszonyba kerülök a román rendőrökkel, nem hiszem el neki. Tavaly történt: az egyik román rendőr meglátta, hogy az egyik kislányunknak a lába kajla, meg kellett műttetni. Nem is mondott ez a tiszt nekünk semmit, csak szervezett a dévai román rendőröknek egy jótékonysági bált. A bevételét elhozták hozzánk, és ünnepélyesen átadták, hogy így segítsenek ennek a magyar kislánynak. Ezért mondom, hogy a szeretet képes új világot teremteni és ajtókat nyitni.
– Ma már más eszközök is a rendelkezésére állnak. Gondolok itt például a gyakran frissülő honlapjára, amit szinte már blognak is tekinthetünk.
– Ön például megoldotta azt, hogy Déván román, cigány, magyar gyerekek békében élnek. Nálunk ezzel a problémával egy egész kormány küszködik. Mi a titok?
– Ezt a kifejezést, hogy Kárpát-medence, lassan ki sem ejthetjük a szánkon...
– Választások voltak Romániában. A magyarok azonban kevesen mentek el szavazni.
– Saját bevallása szerint, amikor szárnya alá vette az árvákat, még naiv volt. Megvan még ez a naivság?
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!