Elismerték Ujhelyi érdemeit is

Elfogadta a miniszterelnök felkérését Ujhelyi István volt önkormányzati államtitkár, és a jövőben az Országos Idegenforgalmi Bizottság elnöke lesz.

MNO
2008. 12. 02. 7:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ujhelyi István Gyenesei István önkormányzati miniszteri kinevezése után lemondott a tárca államtitkári posztjáról. Az MSZP egyik alelnöki posztját is ellátó politikus azóta elsősorban a turizmussal és sportfejlesztéssel foglalkozott; meghatározó szerepe volt például a Dakar-rali magyarországi megrendezésében és a Balaton melletti MotoGP-futam jogának megszerzésében – olvasható a Népszabadságban.

Ujhelyi megüresedett államtitkári helyét sokáig nem töltötték be az Önkormányzati Minisztériumban, és technikailag már nem is fogják. Az államtitkári mandátumot ugyanis a napokban – a közlekedési miniszter helyére korábban befutónak tűnt – Tukacs István kapta meg, akit a gazdasági válságövezetek kezeléséért felelős kormánybiztosnak neveztek ki a kancelláriaminisztériumnál, államtitkári rangban – áll a Népszabadságban.

(mti)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.