Íjjal sebesítette meg az asszonyt

Veszekedést követően egy házilag készített íjjal sebesítettek meg egy asszonyt a Zala megyei Becsehelyen – mondta a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság.

MNO
2008. 12. 01. 13:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Két férfi vasárnap a község benzinkútjánál egy tartozás miatt összeszólalkozott. Ezt követően mindketten távoztak, majd este a bűncselekmény gyanúsítottja elment a másik férfi lakásához, ahol „köztük vita bontakozott ki, de tettlegességre nem került sor” – olvasható a közleményben.

A gyanúsított távozott, de később egy házilag készített íjjal visszament a helyszínre, és a vita hevében megsebesített egy asszonyt, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Az MTI a helyszínen, a település újmajori részén úgy értesült, hogy a fenyegetőző férfi először az utcán használta az íjat, majd két nyílvesszőt a házba is belőtt. A családhoz tartozó nőt még az utcán, a kezén találta el a nyílvessző. A Nagykanizsai Rendőrkapitányság súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a támadó ellen.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.