A két 17 éves és egy 16 éves fiatal a nagyáruházak parkolóiban, illetve az üzletek környékén, késsel fenyegetőzve kényszerítette értékeik átadására a kollégistákat – mondta a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. R. Szabó Ágnes tájékoztatása szerint a nyomozás eddigi adatai szerint a triumvirátus váltakozó felállásban, hat alkalommal követett el rablást, egyszer pedig rablási kísérletet.
A pontos személyleírások alapján fogták el őket. A banda egyik 17 éves tagját már előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság, a másik 17 éves ügyében rövidesen dönt a bíróság, a 16 éves fiatal pedig gyanúsítás terhe mellett szabadlábon védekezik. Az ügyben tovább nyomoz a rendőrség, mert nem kizárt, hogy további sértettjei is lehetnek az ügynek.
(MTI)
Putyin karácsonyi üdvözletet küldött Trumpnak















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!