Január 7-én este kivégzésszerű gyilkosság áldozata lett a Csepel-sziget Humánerőforrás Fejlesztő és Foglalkoztatást Segítő Alapítvány által működtetett szakképző iskola igazgatója, Takács József és az intézmény egyik oktatója, Papp László. A hatóságok K. Tamás biztonsági őrt vették őrizetbe. Az eddigi bizonyítékok alapján az a gyanú, hogy ő lőtt. Őrizetbe vették Deme Gábor helyi szocialista politikust is, aki szintén az iskola alkalmazásában állt. A hatóságok őt is összefüggésbe hozták a gyilkossággal. Azt még nem tudni, hogy esetleg felbujtóként vagy társtettesként kell-e – ha kell majd egyáltalán – bíróság elé állnia. A helyi MSZP-s prominensek, az alapítvány és az általa működtetett iskola képviselői kivétel nélkül arról nyilatkoztak az elmúlt hetekben, hogy Takács leleplezte Deme sikkasztásait, akinek így karrierje került veszélybe. Nem is nagyon burkolt sugalmazásaik szerint Deme ezért volt érdekelt Takács halálában. Nem kell fanatikus krimirajongónak lenni ahhoz, hogy bárkiben is felmerüljön a kétely: egy négy-öt milliós sikkasztás általában kevés lehet ahhoz, hogy bárki is két halálos áldozatot követelő leszámolást hajtson-hajtasson végre. Az esetet tovább árnyalja, hogy az iskola vezetése az állítólagos sikkasztás miatt még csak feljelentést sem tett Deme Gábor ellen, „házon belül” szerette volna elintézni az ügyet. Az iskola és az azt fenntartó alapítvány vezetőinek jelenlegi érvelése tehát – amely szerint Deme a karrierjét féltette, ezért ölette meg az igazgatót – finoman szólva is életszerűtlen.
Utánajártunk tehát annak, milyen érdekek szőhették át a költségvetési és önkormányzati forrásokból egyaránt bőkezűen támogatott csepeli alapítvány tevékenységét. A történet kezdete a 80-as, 90-es évek fordulójának idejére nyúlik vissza. Arra az időszakra, amikor még a Csepel Művek szinte egyet jelentett a főváros XXI. kerületével. A több mint százéves, Weiss Manfréd által alapított nehézipari komplexumot a második világháború után államosították, majd Rákosi Művek néven az ország legnagyobb ipari létesítményévé vált. A termelésen túl volt még egy fontos feladata: mint akkoriban mindenhol, itt is központi kérdés volt a szocialista embertípus előállítása és ezen tömegek totális ellenőrzése. Az ehhez szükséges körülmények viszont talán sehol nem voltak meg annyira – esetleg Ózdot és Diósgyőrt leszámítva –, mint itt. Több tízezer munkás, több tucat gyáregység, iskola, kultúrkör, munkásotthon, sporttelep; nemigen volt olyan csepeli család, amelynek ne lett volna köze a vállalathoz. Az már kevesebbeknek adatott meg, hogy a cég darabjaira hullásakor ott legyenek a húsos fazék közelében, és immáron „sikeres magánvállalkozóként” fialtathassák a pártállamtól örökölt kapcsolati, és a közvagyonból kihasított anyagi tőkéjüket.
A kényszervállalkozó
Ezen sikeres emberek egyike Kosik György, aki néhány társával együtt 1992-ben – ahogyan ő mondja, „kényszervállalkozóként” – elindította a Csepeli Erőmű Szak- és Átképző (Csertszak) Kft.-t. Kosik 1969-től állt a Csepel Művek alkalmazásában, ahol négy évig a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) ifjúmunkás titkára volt, később a vállalatigazgatóság szakszervezeti főbizalmijává lett. A mamutvállalat szétesésekor a cég szakképző központja is a szakadék szélére került. Ekkor „kényszerült rá” Kosik, hogy saját kezébe vegye a részleg vezetését, immáron magánzóként. Kosik egy 2001-ben készült, a Túlélők című dokumentumfilmben arról beszélt, hogy a magáncég működtetéséhez elengedhetetlen volt a régi rendszerből örökölt kapcsolati tőke, újabban pedig országos vezetők, államtitkárok segítségére is szüksége van, ezért sokat dolgozik ezen ismeretségek ápolásán. Már itt belebonyolódhatnánk Kosik „felsőbb kapcsolatainak” taglalásába, de erre cikkünk későbbi részében térünk ki. Egyelőre álljon itt egy mondat tőle a már idézett, 2001-es filmből: „Hogyan érezzem magamat kapitalistának, ha abból a harminc emberből, akivel együtt dolgozom, huszonöttel együtt KISZ-eztünk?” A január elején agyonlőtt Takács István iskolaigazgató karrierje sem választható el a Csepel Művektől, ahol agitációs és propaganda titkárként működött, Kosikhoz pedig három és fél évtizedes, KISZ-ben edződött kapcsolat fűzte. Takács korábban úgy fogalmazott, hogy előmenetelét mindenben a pártállami múltból megörökölt kapcsolatai segítették. Így talán nem csoda, hogy 1998-tól 2002-ig az MSZP vezette városrész alpolgármestere, valamint egészen haláláig a szocialisták önkormányzati frakciójának vezetője volt.
A gyilkossággal összefüggésben emlegetett Deme Gábor is régi bolsevik családba született: nagyapja a Rákosi Művekből indulva titkos belügyminisztériumi operatív megbízatásokhoz jutott, apja alapszervezeti KISZ-titkár, szakszervezeti vezető és munkásőr volt. Deme Gábor is a KISZ-ben kezdte a társadalmi életet, majd a szocialisták uszályába került, a helyi MSZP vezetői közé emelkedett, a legutóbbi időkig az önkormányzat közbeszerzési bizottságának volt tagja.
Bűzlő pénzügyek
Kosik György fentebb említett Csertszak Kft.-jének gazdálkodásában az első néhány évben folyamatosak voltak a pénzügyi zavarok. A vállalkozó vezetési és ügyviteli módszereivel szemben pedig mind több panasz érkezett üzlettársaitól: a cégbíróságon fellelhető dokumentumok szerint partnerei törvényességi felügyeleti eljárást is kezdeményeztek vele szemben, mert többször is meglehetősen tágan értelmezte ügyvezetői jogait. Úgy vett fel például kölcsönöket, hogy üzlettársait csak utólag értesítette, és a cég könyvelésébe is számos hiba került. A szakoktatásra specializálódott Csertszak Kft. több mint 99 százalékos tulajdonosa kezdetben a Csepeli Erőmű Rt. volt, majd az évek során Kosiké lett a legnagyobb, 43 százalékos üzletrész. A Csertszak Kft. indulását az is segítette, hogy a születőben lévő cég a Szakképzési Alaptól tíz évre (!) kapott kamatmentes (!) hitelt. A Csertszak Kft. mellett a csepeli szakképzés szintén fontos szereplője az ADU Csepel Oktatási és Szakképzési Szolgáltató Kft., amely egyébként 1994-ben néhány hónapig résztulajdonosa is volt a Csertszaknak. Az ADU ugyancsak a szocialista ipari céghez köthető: alapítóinak egyike 1991-ben a Csepel Művek Oktatási Vállalat volt.
Mint említettük, a Csertszak, valamint vezetője a kezdetektől fogva kitűnő kapcsolatokkal rendelkezett, de az üzlet ennek ellenére – ha hinni lehet a cégről fellelhető bírósági és cégbírósági adatoknak – nem ment túl jól. Pedig az évek folyamán, köszönhetően a szocialista vezetésű önkormányzat döntéseinek is, a csepeli szakképzés jelentős része a cég kezébe került. Az üzleti modell egyik ismérve az volt, hogy a cég szakmunkásokat képez, amiért az államtól járó fejpénzt felveszi a tanulók után. Minthogy azonban tankönyvből nem lehet szakemberré válni, gyakorlati képzésre is szükség van. Ezért a Csertszak különböző munkákat vállalt, amelyeket a diákokkal végeztetett el. A megrendelők a Csertszaknak fizettek, a diákok viszont mindebből legfeljebb jelképes összeghez jutottak. A fennmaradó rész a cég kasszáját gyarapította. Gondot jelenthetett azonban a cégnek, hogy a Csertszaknak nem volt saját, önálló, megfelelő felszerelésű iskolaépülete, így a képzés költségeit sokkal nehezebb volt alacsony szinten tartani.
Iskolaépület havi ötvenezerért
A Csertszak Kft. alapítása után tíz évvel, 2002-ben radikálisan megváltozott a helyzet. Ekkor született meg a Csepel-sziget Humánerőforrás Fejlesztő és Foglalkoztatást Támogató Alapítvány. Az alapítványnak kezdetektől fogva kurátora, majd 2003. április 9-től elnöke volt a nemrégiben agyonlőtt Takács István. Ő korábban a kerület alpolgármestereként is tevékenykedett. Az önkormányzat pedig az egyik, több ezer négyzetméter hasznos területű iskolakomplexumát havi ötvenezer (!) forintért bocsátotta az alapítvány rendelkezésére. Vagyis az önkormányzat egy olyan alapítványnak juttatott vagyont, amelynek kurátora maga a korábbi alpolgármester volt. Az alapítvány tehát rendelkezett egy lényegében ingyen használható épülettel, ami kapóra jött a Csertszaknak, valamint az ADU oktatási kft.-nek is. Az alapítvány kuratóriumában ugyanis helyet foglalt a Csertszak-vezető Kosik, felügyelő bizottságában pedig az a Tóth Tiborné is, aki később (2005-ben) az ADU ügyvezetőjévé vált. Az alapítvány telephelyeként pedig az ADU székhelyét jelölték meg.
Az alapítvány felügyelőbizottságának a 2002-es alapítástól 2006. október 4-ig felügyelőbizottsági tagja volt Weszelovszky Károly, aki ekkor váltotta a kuratóriumi tisztségből Takács Józsefet. Takács innentől kezdve az alapítványi iskola igazgatójaként tevékenykedett, Weszelovszky felügyelőbizottsági helyét pedig Deme Gábor, a gyilkosság kapcsán őrizetbe vett tanár vette át az alapítványnál. A másik áldozat, Papp László Weszelovszky nevelt fia volt. Weszelovszky a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara XXI. kerületi szervezetének alelnöke. E ponton pedig azt szükséges kiemelni: az anyagi gondokkal küzdő Csertszak Kft. tulajdonosainak korábban azt ígérgette Kosik, hogy a kamarával történő együttműködés majd kedvezőbb helyzetet teremt a cégnek. Takács halála óta az iskolát Kosik György vállalkozó vezeti.
A kerület ellenzéki oldala hiába tiltakozott az ellen, hogy az önkormányzati vagyon egyik sok száz milliós eleme havi ötvenezer forintért egy nyíltan szocialista kötődésű alapítványhoz kerüljön; a csepeli vezetés keresztülvitte elképzeléseit.
A fenti szereplők mindegyike tagadja azokat a más médiumokban megjelent találgatásokat, hogy az előbb említett vagyonmozgások akár illegális pártfinanszírozást is szolgálhatnak. A fentiekből ugyanakkor világosan kitűnik, hogy a rendszerváltáskori „elit” hatalom- és vagyonátmentési technikái nyomán a csepeli gazdasági, oktatási és sportélet jelentős része egy szűk, legfeljebb talán tucatnyi személyből álló, kiváló kapcsolatokkal rendelkező szervezet kezébe került. Az itt leírt, csupán vázlatos áttekintés arra is rámutat, hogy az említett szereplők önkormányzati hátszéllel működtetett cégeken és alapítványokon keresztül mozgatják vagyonukat. Azon vagyonukat, amelynek jelentős része korábban még köztulajdonban állt, vagy legalább a működése a közösség által ellenőrizhető volt – most viszont már csak egy szűk szocialista érdekkör számára látható.
Mint már idéztük, a hálózat tagjai korábban többször is kijelentették, hogy az iskola igazgatóját azért ölték meg, mert nyomára bukkant egy négy-öt millió forintos sikkasztásnak. Hogy így volt-e vagy sem, azt a nyomozás fogja kideríteni – talán. Az viszont valószínű, hogy a megölt Takács József és Papp László nagyságrendekkel több „piszkos” pénz mozgására is ráláthatott.
Bodacz Balázs-Laczik Erika
