Politikailag korrekt varázsigék – „Elfoglalták a magyar nyelvet”

Ma Böszméék úgy védik a demokrácia szót, mint a kommunisták a békét – mondta Czakó Gábor író a Magyar Katolikus Újságírók Szövetségének tavaszi tanulmánynapján, ahol a diktatúra éveinek és a rendszerváltozást követő időszak sajtószabadságáról volt szó. Előadást tartott még Horkay Hörcher Ferenc újságíró, egyetemi tanár is, aki a mai sajtót béklyózó cenzúrákról beszélt.

Többféle cenzúra is sújtja ma a sajtót – mondta el a Magyar Katolikus Újságírók Szövetsége tavaszi tanulmányi napján tartott előadásában Horkay Hörcher Ferenc. A Heti Válasz főmunkatársa felsorolta, hogy politikai, gazdasági, „olvasói” és az ezek elegyéből összeolvadó újságírói öncenzúra is béklyóba szorítja a hazai médiumokat. A gazdasági cenzúráról szólva elmondta, hogy ez „talán politikai értelemben nem annyira érdekes”, ám úgy látja: a gazdasági válság idején és a bulvárosodással járó online zsurnalisztikában ez a szűrő élezi leginkább a versenyt, és ez szűkíti le a legjobban a piacot. Az „olvasói elvárásokat” Horkay azért tartja a cenzúrával hasonlatosnak, mert a példány- és kattintásszám manapság már olyan nyomást gyakorol az újságírókra, szerkesztőkre és laptulajdonosokra, hogy ez, ha közvetve is, de nyomást gyakorol, és ilyen irányú öncenzúrára készteti a hírmunkásokat.

Megoldásként a katolikus újságírók számára az országos szinten végbemenő generációváltást és határozott „nyelvpolitikát” javasolt. Előbbi kapcsán Horkay megjegyezte: a posztkommunista elit sikeresen átörökítette magát és kapcsolatait a rendszerváltás utánra is, ezt pedig csak egy olyan generáció törheti meg, „akik nyíltan elutasítják az 1989 előtti kompromisszumokat”. Nyelvpolitikai fordulatként pedig Horkay azt vázolta fel, hogy a katolikus újságíróknak fel kell lépniük a kommunizmus bűneinek relativizálásával szemben, „meg kell szüntetniük minden nosztalgikus átfényezést”. A zsarnokság minden formája ellen fel kell emelnünk a szavunkat – mondta, hozzátéve, hogy „nevén kell nevezzük és tanulmányoznunk kell a keresztényellenes megnyilvánulásokat is”.

Amihez a Vörös Hadsereg sem volt elég

Czakó Gábor író Eufémiától a political correctig című előadásában arra mutatott rá, hogy a kommunizmusban, noha formailag nem létezett cenzúra, de cenzorok voltak: a szerkesztők „hatásköri listát” készítettek, ezek voltak a pártközpontból irányított betiltások, amelyek a kenyérkereseti lehetőség elvesztését jelentették az író számára. „Nem maradt más választásunk, el kellett bújni a sorok közé” – mondta Czakó. A „nyelvrégész” szerint a nyelv arra való, hogy kifejezzük magunkat vele, ezért nem csoda, hogy a második világháború után „nem volt elég a Vörös Hadsereg”, Magyarország nyelvét is el kellett foglalni, mindezt a pozitív szavak megszállásával kezdték.

Czakó felelevenítette: ilyen volt a béke, a haladás és a szabadság, aki pedig nem értett egyet a kommunistákkal, az mindjárt reakciós, népellenség vagy egyenesen fasiszta lett. Azokat a fogalmakat – így Czakó –, amelyekkel a rezsim „nem tudott mit kezdeni” – haza, nemzet, család, kereszténység –, csak „fosztogatóképzővel” ellátva lehetett kimondani. Így kerültek be a köznyelvbe az olyan értelmetlen fogalmak, mint a békeharc, a szocialista erkölcs, a haladó hagyomány, a népi demokrácia vagy a békepap. Ennek köszönhetően pedig a szocializmusban semmi sem az lett, aminek hívták, vagy aminek látszott: a parlament nem úgy működött, mint ahogy egy országgyűlés szokott, a pénz nem volt más, mint „jancsibankó”, és a a hús is megszűnt húsnak lenni – sorolta Czakó. A nyelv fontosságát az író a forradalom szóval érzékeltette: Nagy Imrének ez a szó jelentette a végzetét, és a „nyelvi rendszerváltás” is Pozsgay Imre azon kijelentésével vette kezdetét, amellyel a történész kimondta, hogy 1956-ban nem ellenforradalom történt.

A rendszerváltás azonban csak átalakította a nyelvi megszállást, véget nem vetett neki: a haladóból európai lett, a reakciósokat Tamás Gáspár Miklós után mucsainak nevezték, a szakértelmet pedig ugyanúgy igyekszik kisajátítani magának a „Döbrögi-kormány”, mint a kommunisták a béke szót, amelyet ugyanúgy védtek, mint ma „Böszméék a demokráciát”. Czakó szerint így létrejönnek „Eufémia vitathatatlanná tett varázsigéi”, amelyeket nem lehet bírálni és nevén nevezni, hiszen aki ezt teszi, arra rásütik, hogy a piac, a haladás és a fejlődés „útjában áll”. „Ez vezetett egy olyan politikai korrektséghez, amely szinte észrevétlen kettős mércét vezetett be, és Pilátussal kérdőjelezi meg, hogy mi a szép, és mi a jó.” Czakó Gábor ezért „magyar–magyar szótárt” írt, amelyben a politikailag korrekt címszó alatt ez szerepel nála: beszédetek ne legyen se igen, se nem.