Öt mélygarázst építtetnek Demszkyék

Az Állatkerti körút és a Felvonulási tér alatt is mélygarázsok létesülhetnek magántőke bevonásával, közpénzek felhasználása nélkül – ismertette a főpolgármesteri kabinet hétfői ülésének álláspontját Nyáry Krisztián.

MNO
2009. 06. 15. 10:40
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A Városháza kommunikációs igazgatója elmondta, hogy az építési koncesszióval megvalósuló mélygarázs-építési elképzelések augusztus végéig kerülnek a fővárosi önkormányzat illetékes testületei elé. Az Állatkerti körúton 800, a Felvonulási téren 1450, a Március 15. téren és a Műegyetem rakparton 630-630, a Keleti pályaudvarnál pedig 480 férőhelyes mélygarázs létesülhetne a föld alatt.

A Városliget szabályozási tervének módosítását is támogatta a kabinet, és ez részben a mélygarázs-építési programot is érinti. A szabályozás fő célja a liget használati és közlekedési terhelésének csökkentése, a szabadidős, kulturális és rekreációs jelleg erősítése. A távlati tervek közt szerepel a Kós Károly sétány főúthálózati szerepének megszüntetése is – jegyezte meg a kommunikációs igazgató.

Nyáry Krisztián kifejtette, hogy a Hősök terén az autóközlekedést úgy módosítanák, hogy a járműforgalmat a múzeumok mögött vezetnék el, és így a múzeumok között a tér egységes gyalogos felületté válna. Az Állatkerti körúton a mélygarázsépítéssel egyidejűleg megszűnne a felszíni parkolás és az átmenő forgalom. A turistabuszok részére az 1956-os emlékmű helyett a mélygarázsban és a Vágány utca mentén alakítanának ki várakozó helyet. Ez utóbbi helyen 26 busz férne el.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.