A Club Tomaj halála

A magyar nép által végre megértett Szabad Demokraták Szövetségének kedvezve idézzük a kezdeti időkről a The New York Timest, amelynek 1990. május 20-i, vasárnapi magazinja terjedelmes riportban számol be az SZDSZ kampányáról. A politika a Club Tomajban című cikket az a Fred Martin írta, aki Albert Gore szenátor elnöki kampányát vezette 1988-ban, majd Magyarországon az SZDSZ-nek segített a választások előtt.

Martin így emlékezik meg arról, hogy Vidos Tibor, a párt kampánymenedzsere mennyire aggódott még a választások előtt. A kampánymenedzser „döbbenetesen hasonlít Franz Kafkára: fekete, mélyen ülő szem, átható tekintet, rövid, fekete haj és csaknem madárszerű arc. A baj az, mondta, hogy ezek gyűlölnek bennünket. Gyűlölnek bennünket, mert zsidók vagyunk. Amerikában talán ki lehet kerülni ezt a problémát. Naponta kétszer meg lehet borotválkozni. De Magyarországon ezek tudják, hogy zsidók vagyunk, és nem bocsátanak meg nekünk érte.”

Noha a következő mondatnak nincs sok köze a történethez, azért érdekességképpen idézzük első részét, hogy lássuk, a lapot manapság egy német bíróság holokausztrelativizálásért felelősségre vonná: „Mintegy 200 000 magyar zsidó pusztult el a II. világháborúban…” A lényeg azonban, mint már a tudósítás megjelenése előtt (1990. március 25. és április 8.) kiderült, „ezek” 21,39 százalékban szavaztak a „rendszerváltó” pártra. Az „ezek” létszáma 1 050 799 fő volt. Hogy az SZDSZ vezetői mennyire voltak rendszerváltók, az értelmezés kérdése. A kommunista világrendszer ugyanis Reagan elnök kíméletlen hadászati és költekezési versenyének eredményeként omlott össze, amelyet a „gonosz birodalma” ellen folytatott.

Az SZDSZ vezetői statiszták voltak. Azt, hogy milyen statiszták, soha nem fogjuk megtudni, mert az Antall-kormány elfelejtette rátenni a kezét az aktákra, és azokat feldolgozni. Azt tudjuk, hogy Konrád sógora beárulása után világútlevéllel utazgatott. Demszky, Kőszeg és társai New Yorkban és Münchenben sétálgattak akkor, amikor a kemény antikommunisták nem hagyhatták el az országot, illetve oda nem léphettek be.

Göncz Árpádról és Mécs Imréről Wittner Máriának – mint volt szíves közölni két hete e sorok fogalmazójával – vannak érdekes iratai. Pető Iván a csütörtöki Magyar Narancsban volt pártja vezetőjét leantiszemitázta. Retkes Attila magyar sorskérdésekkel és a vidékkel akar foglalkozni. Az SZDSZ-t elérte méltó végzete: „ezek” átvették e pártot is. Marad a bőrönd. Mármint annak emlegetése.