Rokonaink, az ujgurok

Méltatlanul kevesen tudják, de a napjainkban – nem először, és bizonyára nem is utoljára – a kínai központi hatalommal és a többségi néppel véres konfliktusba keveredett ujgurok elei a magyarok őseihez hasonló „íjas, lovas nép” voltak, akiknek ornamentikájában is sok rokon vonás található a miénkkel. Az ujgurok sokkal inkább számon tartják a rokonságot, egy küldöttségük Csíksomlyón is járt a közelmúltban.

A hagyományok szerint az ujgurok (új-ugorok) egy része a „tíz folyó”, másik része a „kilenc folyó” mellett lakott, e két törzset a „onujgur” (tíz ujgur) és a tokuz-ujgur (kilenc ujgur) néven ismerték. Nevük és a magyarság őseiként nevezett unugorok között viszont csak nyelvi hasonlóság van. Tisztázatlan, hogy őseink hol, mikor, mennyi ideig éltek térben is időben egymás mellett.

Egyelőre vitatott elmélet, hogy a később a magyarságot alkotó, a népvándorlás során a többi törzzsel együtt mozgó népcsoportok egyike minden valószínűséggel az ujgurokkal szomszédos szállásterületről indult útnak Nyugat felé. Egyelőre nem kezdeményezte a magyar állam által érdemi támogatást kapó kutatócsoport, hogy releváns minőségű és mennyiségű vérminta segítségével vizsgálják meg az ujgur és a magyar nép rokonságát.

Őrizték identitásukat – mint a magyarok

Az ujgurok – a 19. századi kutatási eredmények állnak rendelkezésre, azóta a rendes és rendszeres kutatómunkát megakadályozták a térség új, diktatórikus államai – a „törökség” délkeleti ágához tartoztak, s eredetileg Mongólia északi részén élhettek az Orhon és a Szelenge folyó menti területeken. A törzs mindenképpen része lehetett később a hun népek által ismertté vált törzsszövetségnek. Hagyományaik szerint első uralkodójuk Buka kán (Kr. e. 209–174) volt, aki Tibetet és Kína egy részét is meghódította. Utóda, Lao-sang (Kr. e. 174–158) idején vándoroltak az ujgurok mai szálláshelyükre, s alapították meg Urumcsit.

Népük honfoglaló eleinkhez hasonlóan jeleskedett a földművelés tudományában, természetesen kézműves és szerszámkészítő iparuk is volt; a történészek jegyzik rúnaírásukat, mely később speciális ujgur írásként is felbukkan. Nyelvemlékeik is ebbe a korba nyúlnak vissza, ilyen például Bilge kán apja, Tacsam sírfelirata Kr. u. 692-ből, vagy 693-ból.

Kína évezrede próbálta bekebelezni szállásterületeiket, már csak azért is, hogy átvegyék az ellenőrzést a Selyemút erre húzódó szakasza fölött. Bár az ujgurok őrizték területi függetlenségüket – a 8. században már önálló államuk is volt –, nem egyszer harcoltak a kínaiakkal szövetségben más nomád népek ellen. Szövetségeseik közé számított több alkalommal Tibet is; ügyesen felhasználták az erősödő és előretörő iszlámot arra, hogy saját identitásukat, a terjeszkedő han népességgel szembeni elkülönülésüket megőrizzék.

A függetlenség vége

Szállásterületüket, „Kelet-Turkesztánt” sokáig sikeresen őrizték a kínai betörésektől, 751-ben például arabokkal és tibetiekkel szövetkezve verték vissza a kínai uralkodó hadait. A területet a 19. században szállta meg Kína, iszonyatos, ujgur források szerint egymilliós genocidiumot hajtva végre az őslakosság köreiben. Kína hivatalos történetírása viszont nem említi a mészárlást.

Kultúrájuk, civilizációs emlékeik rombolása azóta is folyamatos: jelenleg Kasgar, a legnyugatibb kínai város óvárosát tervezi lebontani a központi hatalom – a hivatalos kínai álláspont szerint modernizálják a település arculatát.

A ma is létező Hszincsiang–Ujgur Autonóm Terület 1955-ben jött létre, ám ujgur források szerint a névleges autonómia korántsem jelenti a legnépesebb kínai etnikum, a hanok beözönlésének mérséklését. A Tien-san hegységen túl élő, mintegy tízezres lélekszámú népcsoport a jugaroké, akik a moldvai csángókhoz hasonlóan, szintén e valószínűleg rokon népeknek tekinthető népcsoportokon belül alkotnak kicsiny enklávét.

Mivel az ujgurok történelmük folyamán a muszlim vallást vették föl, Kína a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően radikális terroristaként szerepeltette az ujgur szeparatistákat.

A napjainkban zajló konfliktusról – azon felül, hogy ismerjük a halálos áldozatok ijesztően magas számát – kevés egzakt, valós és használható információval rendelkezünk; egyértelmű viszont, hogy erőteljes feszültségekkel jár az eredetileg többségben levő ujgurok és a Kína belső részeiből betelepülő, jelenleg már az őshonos ujgurok lélekszámával vetekedő, tízmilliós han etnikum együttélése. Egy magyar ember számára más jelentést hordozhat ez a probléma, elütve Föld egyéb, távoli pontjain zajló események sorától; nem lehet elmenni amellett, hogy egy olyan néppel történik mindez, mely számon tartja, rokonként emlegeti nemzetünket.