Rokonaink, az ujgurok

Méltatlanul kevesen tudják, de a napjainkban – nem először, és bizonyára nem is utoljára – a kínai központi hatalommal és a többségi néppel véres konfliktusba keveredett ujgurok elei a magyarok őseihez hasonló „íjas, lovas nép” voltak, akiknek ornamentikájában is sok rokon vonás található a miénkkel. Az ujgurok sokkal inkább számon tartják a rokonságot, egy küldöttségük Csíksomlyón is járt a közelmúltban.

Nemcsak a lélekszám (10-12 milliós kisebbség Kína egyik tartományában), nemcsak a betelepítések által nemzeti identitásában egyre inkább veszélyeztetett, így sorsában a határon túli magyarok kálváriáját is idéző, ezeréves múltra visszatekintő nép helyzete, de őseink, homályba vesző eredetünk kérdései okán is megdobbanthatja szívünket mindaz, ami Ujguriában az ujgurokkal és jugarokkal történik.

Fotók: Reuters, archív

Csíksomlyón is jártak

„Saját anyám, apám, rokonaim látom a templomban, ahogy szétnézek” – mondta az ujgur küldöttség egy tagja a 2006-os csíksomlyói pünkösdön. Ha nem is nagy gyakorisággal, de megjelennek ujgurok vendégként magyar vidékeken; népük ugyanis a mai napig számon tartja nemzetünket. Az ujgur köztudatban minket Nyugatra vándorolt rokonként tartanak számon. Az egykori hun birodalom örökösei közül csak minket ismernek el leszármazottnak, a mongol törzseket nem.

Kőrösi Csoma befejezetlen útjai

Amíg a kommunista diktatúra idején zavaros politikai-hatalmi érdekek következtében a politika rá nem telepedett a Magyar Tudományos Akadémiára, evidenciaként kezelt kérdés volt, hogy a magyarság itt-ott még élő rokonainak, s egykori szomszédainak kutatása folytán nem kizárólag Finnországban volna keresnivalónk. S hogy a hantik, manysik szállásterületének tanulmányozása mellett bizony a Kizil-kum vidékén át a hét folyó alföldjén keresztül Kelet-Turkesztánig terjedő területen érdemes – a politikai környezet miatt inkább úgy fogalmazhatunk, lehetne érdemes – kutakodni, hiszen e területek nem véletlenül szerepeltek Kőrösi Csoma Sándor, később Vámbéry Ármin úti céljai között. (Az ujgurok mai szállásterülete egyébként számos régészeti csemegét tartalmaz a pusztai népek hagyományait kutató régészek számára, ilyen például a Hotán oázis melletti, mintegy 20 kilométer hosszú szkíta temető.)

„Zeneviláguk igen közel áll a magyar népzenéhez, az ősi hagyományokat ételkultúrájukban is őrzik, halottaik emlékére kopjafákat állítanak” – lám, a 19. században összeállított gyűjtemények, lexikonok még evidenciaként kezelték a két nép közötti rokon vonásokat. Kőrösi Csoma Sándor utolsó útjának célja is Ujguria volt: a zseniális kutató, a világ első tibeti szótárának és nyelvtanának megalkotója azt remélte, a magyar őshazáról itt szerez majd újabb, nyomra vezető iratokat.

A hagyományok szerint az ujgurok (új-ugorok) egy része a „tíz folyó”, másik része a „kilenc folyó” mellett lakott, e két törzset a „onujgur” (tíz ujgur) és a tokuz-ujgur (kilenc ujgur) néven ismerték. Nevük és a magyarság őseiként nevezett unugorok között viszont csak nyelvi hasonlóság van. Tisztázatlan, hogy őseink hol, mikor, mennyi ideig éltek térben is időben egymás mellett.

Egyelőre vitatott elmélet, hogy a később a magyarságot alkotó, a népvándorlás során a többi törzzsel együtt mozgó népcsoportok egyike minden valószínűséggel az ujgurokkal szomszédos szállásterületről indult útnak Nyugat felé. Egyelőre nem kezdeményezte a magyar állam által érdemi támogatást kapó kutatócsoport, hogy releváns minőségű és mennyiségű vérminta segítségével vizsgálják meg az ujgur és a magyar nép rokonságát.

Őrizték identitásukat – mint a magyarok

Az ujgurok – a 19. századi kutatási eredmények állnak rendelkezésre, azóta a rendes és rendszeres kutatómunkát megakadályozták a térség új, diktatórikus államai – a „törökség” délkeleti ágához tartoztak, s eredetileg Mongólia északi részén élhettek az Orhon és a Szelenge folyó menti területeken. A törzs mindenképpen része lehetett később a hun népek által ismertté vált törzsszövetségnek. Hagyományaik szerint első uralkodójuk Buka kán (Kr. e. 209–174) volt, aki Tibetet és Kína egy részét is meghódította. Utóda, Lao-sang (Kr. e. 174–158) idején vándoroltak az ujgurok mai szálláshelyükre, s alapították meg Urumcsit.

Népük honfoglaló eleinkhez hasonlóan jeleskedett a földművelés tudományában, természetesen kézműves és szerszámkészítő iparuk is volt; a történészek jegyzik rúnaírásukat, mely később speciális ujgur írásként is felbukkan. Nyelvemlékeik is ebbe a korba nyúlnak vissza, ilyen például Bilge kán apja, Tacsam sírfelirata Kr. u. 692-ből, vagy 693-ból.

Kína évezrede próbálta bekebelezni szállásterületeiket, már csak azért is, hogy átvegyék az ellenőrzést a Selyemút erre húzódó szakasza fölött. Bár az ujgurok őrizték területi függetlenségüket – a 8. században már önálló államuk is volt –, nem egyszer harcoltak a kínaiakkal szövetségben más nomád népek ellen. Szövetségeseik közé számított több alkalommal Tibet is; ügyesen felhasználták az erősödő és előretörő iszlámot arra, hogy saját identitásukat, a terjeszkedő han népességgel szembeni elkülönülésüket megőrizzék.

A függetlenség vége

Szállásterületüket, „Kelet-Turkesztánt” sokáig sikeresen őrizték a kínai betörésektől, 751-ben például arabokkal és tibetiekkel szövetkezve verték vissza a kínai uralkodó hadait. A területet a 19. században szállta meg Kína, iszonyatos, ujgur források szerint egymilliós genocidiumot hajtva végre az őslakosság köreiben. Kína hivatalos történetírása viszont nem említi a mészárlást.

Kultúrájuk, civilizációs emlékeik rombolása azóta is folyamatos: jelenleg Kasgar, a legnyugatibb kínai város óvárosát tervezi lebontani a központi hatalom – a hivatalos kínai álláspont szerint modernizálják a település arculatát.

A ma is létező Hszincsiang–Ujgur Autonóm Terület 1955-ben jött létre, ám ujgur források szerint a névleges autonómia korántsem jelenti a legnépesebb kínai etnikum, a hanok beözönlésének mérséklését. A Tien-san hegységen túl élő, mintegy tízezres lélekszámú népcsoport a jugaroké, akik a moldvai csángókhoz hasonlóan, szintén e valószínűleg rokon népeknek tekinthető népcsoportokon belül alkotnak kicsiny enklávét.

Mivel az ujgurok történelmük folyamán a muszlim vallást vették föl, Kína a 2001. szeptember 11-i terrortámadásokat követően radikális terroristaként szerepeltette az ujgur szeparatistákat.

A napjainkban zajló konfliktusról – azon felül, hogy ismerjük a halálos áldozatok ijesztően magas számát – kevés egzakt, valós és használható információval rendelkezünk; egyértelmű viszont, hogy erőteljes feszültségekkel jár az eredetileg többségben levő ujgurok és a Kína belső részeiből betelepülő, jelenleg már az őshonos ujgurok lélekszámával vetekedő, tízmilliós han etnikum együttélése. Egy magyar ember számára más jelentést hordozhat ez a probléma, elütve Föld egyéb, távoli pontjain zajló események sorától; nem lehet elmenni amellett, hogy egy olyan néppel történik mindez, mely számon tartja, rokonként emlegeti nemzetünket.