Eddig 283 esetben bukkant fel az új vírus Magyarországon

Magyarországon az új influenza felbukkanása óta 283 esetben igazolták az A/H1N1-vírus jelenlétét – mondta el az egészségügyi miniszter szerdai, budapesti sajtótájékoztatóján. Az elmúlt héten 16 ezer influenzaszerű megbetegedés volt, ez 12 százalékos növekedést jelent egy hét alatt. • Indul az új influenza elleni védőoltás mellett a kampány • Új típusú influenzában meghalt a harmadik magyar áldozat

MNO
2009. 10. 14. 12:58
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A jelentő orvosok által beküldött minták közül tizenegyben igazolódott az új vírus jelenléte – ismertette sajtótájékoztatóján Székely Tamás. Elmondta: várhatóan a héten a gyermekeknek szánt oltóanyag is megkapja a forgalomba hozatali engedélyt, így a gyermekek oltása a jövő héten elkezdődhet, továbbá két héten belül a patikákban is kapható lesz a vakcina.

Falus Ferenc országos tiszti főorvos a további adatokat ismertetve elmondta: szeptember közepe óta tizennégyen kerültek kórházba az új vírus okozta megbetegedés miatt, közülük öt embert kellett intenzív osztályon kezelni. Kiemelte: most már minden régióban jelen van a vírus, és az elmúlt napok hűvös, esős időjárása kedvez a kórokozók gyorsabb terjedésének. Járvány még nincs – hangsúlyozta Falus Ferenc, azonban hozzátette, a szakemberek azt feltételezik, hogy a járvány még ebben évben „fellobban”. Úgy fogalmazott: „A járványküszöb közelében járunk”.

Székely Tamás elmondta, eddig országosan valamivel több mint 800 ezer adag vakcinát szállítottak ki, ezekből 420 ezer már a háziorvosoknál van. Arról, hogy mennyi vakcinát adtak már be, az október 26-ai összesítés után számol be.

Kérdésre válaszolva Székely Tamás közölte: eddig a nagyjából 120 ezer egészségügyi dolgozóból 41 ezer kérte az oltást. Mint mondta, nem valószínű, hogy a munkavégzés feltételéül szabják majd az oltás beadatását, a tárcavezető annak a véleményének adott hangot: az egészségügyi dolgozók vannak annyira tudatosak, hogy felmérjék az oltás jelentőségét.

Az Országos Tisztifőorvosi Hivatal épületében tartott sajtótájékoztató után megkapta a védőoltást a tiszti főorvos két helyettese, Molnár Kornélia és Kovács Attila, valamint az ÁNTSZ több dolgozója.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.