Kritikusan alacsony a Duna

Megközelítheti a kritikus egyméteres szintet a Duna, amely hat éve érte el az eddigi negatív rekordot. A hajóforgalmat is korlátozhatják.

MNO
2009. 10. 12. 7:42
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Utoljára a hat évvel ezelőtti nyáron volt olyan alacsony a Duna, hogy egyes részein a máskor víz borította meder feléig is el lehetett jutni száraz lábbal. Még a hajóforgalmat is korlátozni kellett, hiszen a mély merülésű vízi járművek fennakadtak volna a gázlókon.
Az akkor született, 63 centis negatív vízállás azóta is rekord, amit nem kizárt, hogy az időjárás függvényében a következő napok, hetek során ismét megközelít a folyó.

Szerdán még 160 centi volt a vízállás Mohácsnál, s a hét végéig további harminc centivel csökkent a vízszint. A szakemberek szerint bár két méter alá valóban csak igen ritkán esik a víz szintje, nem rendkívüli, hogy októberben alacsony a Duna. A hajóforgalomban egy méter körüli vízállásnál kell korlátozásokat elrendelni, de a gázlók közelében már most is óvatossági rendszabályok érvényesek.

Závoczky Szabolcs, a Duna–Dráva Nemzeti Park Igazgatóságának vezetője lapunknak azt mondta, az élővilág számára nem okoz gondot a mostani apály, mert egész évben és nyáron is végig magas volt a folyó szintje, így akkor a holtágak, árterek feltöltődtek.

(bama.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.