Nem tárgyal a parlament hétfőn a távhőáfa-csökkentésről

Nem tárgyal az Országgyűlés hétfőn a távhő áfájának öt százalékra csökkentését kezdeményező fideszes indítványról – közölte Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki stábjának vezetője sajtótájékoztatón a Parlamentben. • Bajnai: Elmentünk a falig, ennyi tartalék volt a büdzsében • Visszaküldött törvényekről döntenek a honatyák

MNO
2009. 10. 12. 11:44
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Közölte: a házbizottság rendkívüli ülésén az MSZP és az SZDSZ nem támogatta azt a fideszes indítványt, hogy házszabálytól eltéréssel már hétfőn tárgyaljon az Országgyűlés a távhőáfa-csökkentésről.

Szijjártó Péter emlékeztetett: eddig négyszer nyújtották be indítványukat annak érdekében, hogy a távhő áfáját az ötszázalékos kulcsba sorolják. Hozzátette, a kormány azonban az elmúlt hetekben, hónapokban a kormánypártokkal együtt folyamatosan „maszatolt”, nem volt hajlandó igazi, valós álláspontot elfoglalni a távhő áfájával kapcsolatban. „Beszélni lehet össze-vissza, amikor szavazni kellett (...), a kormánypártok most a nemre szavaztak” – fogalmazott Szijjártó Péter. Kérdésre közölte, ha lesz egy szocialista javaslat a távhőáfa-csökkentésről, akkor azt majd megnézik.

Navracsics Tibor pénteken jelentette be, hogy ismét törvénymódosítást javasol a Fidesz annak érdekében, hogy a távhő áfája a legalacsonyabb, ötszázalékos kategóriába tartozzon. A Fidesz frakcióvezetője akkor hangsúlyozta: ha a kormánypárti képviselők is valóban azt akarják, hogy ötszázalékos áfa-kulcsba tartozzon a távhő díja, akkor erről hétfőn akár dönteni is tud az Országgyűlés.

Göndör László, az MSZP frakcióvezető-helyettese a házbizottság rendkívüli ülése után hétfőn közölte, hogy az MSZP-frakció saját módosító indítványként nyújtja be a távhőáfa öt százalékra való csökkentését január 1-jétől. Göndör István kijelentette: azért nem támogatták a Fidesz javaslatát, mert a szocialista frakció módosító indítványa bővebb, a távfő mellett a megújuló energiaforráson alapuló hőszolgáltatást is a kedvezményes áfakulcsba sorolja jövőre. Az erről szóló szabályt november 15-ig ki lehet majd hirdetni – tette hozzá.

A hétfői tájékoztatón Szijjártó Péter Mesterházy Attila MSZP-frakcióvezető és Bajnai Gordon kormányfő sajtóértekezletére reagálva, a gyermekétkeztetéstől tervezett elvonással összefüggésben azt mondta: „most arról beszélnek, hogy mindezt megoldották”, a helyzet azonban az, hogy a nehéz helyzetbe került önkormányzatoktól veszik el a szükséges pénzt. „A csalás és az átverés minősített esetével állunk szemben, amikor a kormány azt mondja, hogy megoldotta ezt a problémát. El akarták venni a kétharmadát a gyermekek menzatámogatásának, és most az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe került önkormányzatokat büntetik, akikből pedig sok van, és nekik fenn kell, fenn kellene tartani az intézményeiket” – fejtette ki Szijjártó Péter.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.