„Önnek is joga van tudni” – kiadvány a kormányzati visszaélésekről + Videó

Kormányzati visszaélésekről és megszorításokról kívánja tájékoztatni az embereket a Fidesz azzal a kiadvánnyal, amelyet Önnek is joga van tudni címmel készített.

MNO
2009. 10. 12. 9:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kiadványt bemutató hétfői, budapesti sajtótájékoztatón Nyitrai Zsolt, a Fidesz operatív igazgatója úgy fogalmazott: a tájékoztató „missziója” az, hogy számba vegye a Bajnai-kormány állításait, megszorító intézkedéseit, illetve hogy bemutassa a pazarlásokat, luxuskiadásokat.

Közölte: a következő napokban, hetekben a Fidesz önkéntesei postaládákba bedobva, személyesen, illetve közterületekre kitelepülve a lehető legtöbb emberhez el fogják juttatni a füzetet, amelynek egy példánya 9,40 forint plusz áfába kerül.

Nyitrai egyelőre nem tudott választ adni arra a kérdésre, pontosan mennyi füzetet adnak ki, mert folyamatos a gyártása, azt azonban elmondta, hogy várhatóan milliós tételről lesz szó.

A politikus szerint a kiadvány elkészítését az indokolta, hogy ma ugyanaz zajlik, mint 2005-ben: a kormány hamis információkat juttat el az emberekhez, és azt állítja, hogy minden rendben van Magyarországon, „miközben tudjuk, hogy ez koránt sincsen így”. A kormány a valós adatokat igyekszik meghamisítani, kikozmetikázni – mondta, hozzátéve: az embereknek azonban joguk van tudni, miről is van szó valójában. A „Hová tűnik el a pénz, és mit vesz el Öntől a Bajnai-kormány?” alcímet viselő füzet tényállításai a 2010-es költségvetés tervezett pénzügyi intézkedésein és az Állami Számvevőszék megállapításain alapulnak – ismertette Nyitrai Zsolt.



A fotókkal is illusztrált tájékoztató páros oldalain a Hunvald György erzsébetvárosi polgármester számára az előzetes letartóztatása óta kifizetett juttatásokra, a szintén előzetesben lévő Zuschlag János ügyére, Veres János volt pénzügyminiszter 183 ezer forintnyi étkezési utalványára, a BKV-s végkielégítésekre, a sukorói kaszinóberuházással kapcsolatos földcsereügyletből származó kárra, a MÁV privatizációja során sikerdíjként kifizetett kétmilliárd forintra, valamint Oszkó Péter pénzügyminiszter „jogszabályellenesen épülő” budai villájára hívják fel a figyelmet.

A páratlan oldalakon a Bajnai-kormány tervezett megszorításait veszik sorra. 80 milliárdos elvonás a nyugdíjasoktól, 75 milliós a mozgássérültek támogatásából, 17 milliárdos a gyermekétkeztetés támogatásából, 1,8 milliárdos a tűzoltóságtól, 400 milliós a mentőktől és több tízmilliárdos elvonás a vasúttól, valamint az egészségügytől – sorolja az állításokat a fideszes kiadvány.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.