Világító zebra épül Egerben

Egerben épül az ország első világító gyalogátkelőhelye – közölte szerdán sajtótájékoztatón a város alpolgármestere. Az úttest szintjébe kerülő villogó lámpatesteket cikcakk alakban helyezik el a Deák Ferenc úton a gyalogátkelőhely két oldalán, illetve az autósokat az úttest szélein már korábban figyelmeztetik a ledek a zebra közelségére – ismertette Szeleczki János (Fidesz).

MNO
2009. 10. 14. 14:23
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A több mint félmillió forint értékű beruházást referenciaként a napenergiával működő lámpatesteket gyártó Solarevent cég ajánlotta fel a város számára – tette hozzá. Az alpolgármester hangsúlyozta: reményei szerint az első világító zebra után több is kiépül Egerben, növelve a gyalogos-átkelőhelyek közlekedésbiztonságát. Ezért kezdeményezni kívánja, hogy a városban működő vállalkozások „fogadjanak örökbe” egy-egy zebrát a megyeszékhelyen és építsék ki azok megvilágítását.

Petrikán János, az Egri Városi Rendőrkapitányság közlekedési alosztályának vezetője felhívta a figyelmet arra, hogy a kapitányság fokozottan ügyel a zebrák biztonságára. Ez a célja annak az akciónak is, amelynek keretében szeptember 18. és október 18. között kiemelten ellenőrzik a település nyolc forgalmas gyalogátkelőhelyét. Ezek közül is az egyik legveszélyeztetettebb a Deák Ferenc úti zebra, amely egy kétszer kétsávos, élénk forgalmú úttestet szel át. Az elmúlt években több, személyi sérüléssel járó baleset történt itt, ezért is üdvözlik a gyalogátkelő kivilágítását – mondta.

Orosz Imre, a Solarevent kereskedelmi igazgatója arról szólt, hogy a ledek 12-16 órás működéséhez mindössze 2-3 órányi fény szükséges. Ugyanakkor ezek az úgynevezett ultrakondenzátoros energiatárolás nyomán ötször hatékonyabban raktározzák az energiát, mint a hagyományos akkumulátorok. Közlése szerint Európa több országában működnek világító zebrák, Magyarországon viszont az egri lesz az első.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.