Ficsor Ádám most azt nyilatkozta, hogy klasszikus koncepciós eljárás zajlott, előre borítékolt eredménnyel, és hasonló kijelentést tett Szilvásy György is, aki szerint a nyilvános rész pártpolitikai dokumentum, amely az SZDSZ és a Fidesz érdekeit szolgálja. Gulyás József szerint egy ilyen vizsgálatra két lehetséges válasz van: az egyik, hogy megvolt ugyan, de felejtsük el, a másik, hogy tegyük hiteltelenné. Az MSZP politikusai részéről az utóbbi zajlik most. „Nagyon mást gondolunk a miniszteri felelősségről, nagyon más a demokráciafelfogásunk, Szilvásy Györgynek és nekem” – mondta.
A vizsgálat több ponton tár fel szervezeti szintű problémákat, amely a hatékony működés vezetői felelősségét veti fel – közölte a politikus. Gulyás József emlékeztetett rá, hogy korábban Tóth Károly és Ficsor Ádám sem tagadta, hogy nem megfelelő volt az információátadás, ez tehát szerinte ténykérdés. Hozzátette, hogy felőle akár nyilvánosságra is hozhatnák a jelentés titkos, az MSZP által is elfogadott részét, mert akkor legalább kiderülne, hogy ugyanazokat a megállapításokat tartalmazza, kicsit még konkrétabban, mint a nyilvános rész. Utalt például a reakcióidőre, a vizsgálatból ugyanis kiderül, hány hétre van szüksége a Nemzetbiztonsági Hivatalnak (NBH), hogy reagáljon a nyomozó hatóságok kérésére. Elmondta azt is, hogy az NBH hónapokig semmiféle intézkedést nem hozott a rendőrség kérésére, hogy figyeljék a később elfogott, fegyvert vásárló személyt.
A vizsgálattól Gulyás József azt várja, hogy mind az NBH, mind a politika szereplői tanuljanak az esetből. „Nem lehet az a reakció, hogy itt politikusok viszgálódtak, ezért ezt nem kell komolyan venni” – mondta. „A nemzetbiztonsági bizottságnak éppen ez lenne a dolga. Szilvásy Györgynek igenis megáll a felelőssége és nem lenne szabad ez elől elbújnia” – szögezte le az SZDSZ politikusa.
(mtv.hu)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.