A parlamenti határozatot helyi idő szerint szerdán fogadták el a kormánypárti képviselők szavazataival a La Paz-i törvényhozásban. Azt ajánlják a kormánynak, a külügyminisztérium közvetítésével kérje meg az újságírót, hogy tegyen feltáró vallomást és adja át annak az interjúnak a másolatát, amelyet még tavaly készített az idén áprilisban Bolíviában agyonlőtt Rózsa-Flores Eduardóval.
Rózsa-Flores az interjúban elmondta, azzal a céllal utazik a dél-amerikai országba, hogy megszervezze Santa Cruz tartomány katonai védelmét.
(MTI)
Lecsapott az MLSZ a rasszista, cigányozós megnyilvánulások miatt, a fél NB I bűnhődhet
