A TV2 esti hírműsorában bemutatott felvétel szerint Szili Katalin úgy fogalmazott: „ha valaki azt mondja, hogy áruló követte el, akkor legyen bátorságunk azt is kimondani, hogy ki volt az, mikor és miért tette”. A szocialista politikus a közelmúltban kezdeményezte, hogy hozzák nyilvánosságra az elhíresült őszödi beszédről szóló nemzetbiztonsági jelentést.
A Magyar Nemzet hétfői cikke szerint Szili ezt azzal indokolta: a jelenleg elérhető információk nem elegek ahhoz, hogy az MSZP „történelmi és katasztrófális mértékű elhiteltelenedését” eredményező beszéd okozta morális válságot feldolgozza a párt. A házelnök még decemberben fogalmazta meg javaslatait, amelyek között szerepel az is, hogy Mesterházy Attila tegyen jogi lépéseket, hogy kiderüljön, kik vettek részt az őszödi beszéd kiszivárogtatásában.
A 2006 májusában, zárt körben elhangzott beszédet szeptemberben szivárogtatták ki ismeretlenek; Budapesten ezt követően kezdődtek a kormány, illetve Gyurcsány Ferenc távozását követelő tüntetések. A Nemzetbiztonsági Hivatal tavaly december végén zárta le a vizsgálatot, ám a jelentést nem hozták nyilvánosságra. A TV2 szerint a vizsgálat azt állapította meg, hogy a felvétel „bentről jutott ki”. Gyurcsány Ferenc a múlt héten a belvárosi szabadegyetem előadásán azt mondta az őszödi beszédről: egy baj volt vele, hogy nem volt elég bátor. A beszéd kiszivárogtatásáról pedig azt mondta: valakik elárulták. Hozzátette: ha tudná kik, elmondaná. Szili Katalin feltehetőleg erre utalva kérte a TV2-nek adott interjúban a volt kormányfőtől, nevezze meg, kikre gondol. Mint fogalmazott: „a gyanúsítgatás ott lebeg, ami egyáltalán nem használ nekünk, ennél (...) még egy tiszta helyzet is sokkal hasznosabb lenne”.
A televíziónak nyilatkozott Simicskó István, az országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának KDNP-s elnöke is, aki látta az NBH-jelentést. Simicskó arra a kérdésre, leszűkíthető-e a jelentésből néhány emberre azoknak a köre, akik szóba jöhetnek kiszivárogtatóként, azt mondta: szerinte igen. Az MTI információi szerint a volt házelnök két hónapja írt levelet Lendvai Ildikó pártelnöknek. A levél már téma volt az elnökség egyik ülésén, de hivatalosan nem döntöttek róla. Szili Katalin azt is kezdeményezte, hogy a frakcióvezető fontolja meg, hogy jogi lépéseket tegyenek a felderítés érdekében, és a párt vezető testületei tárgyalják meg a kialakult helyzetet, valamint hozzanak állásfoglalást az őszödi beszéddel és annak kiszivárogtatásával kapcsolatban.
A volt házelnök a levélben azt is megfogalmazta, hogy az őszödi beszéd és annak kiszivárogtatása „a szocialista párt történelmi és katasztrofális mértékű elhiteltelenedéséhez” vezetett, és emlékeztetett arra, a frakció zárt ülésén elhangzottak titokgazdája a képviselőcsoport vezetője, aki eddig nem tett jogi lépéseket ez ügyben. Nyakó István, az MSZP szóvivője az MTI-nek vasárnap az üggyel kapcsolatban azt mondta: tavaly decemberben Szili Katalin valóban levélben fordult ebben az ügyben az elnökséghez. Nyakó István leszögezte: „amit nyilvánosságra lehetett hozni, az ebben az ügyben nyilvánosságra került; ma ez a kérdés okafogyott”. Mint kiemelte: az MSZP egyetlen politikusa sem érintett az őszödi beszéd kiszivárogtatásának ügyében.
(MTI)