
rendőrkapitány
Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.
Zuschlag János volt személyi titkára szerint a pénzszerzési mechanizmus nem működött volna az állami szervek nélkül. A hírTV-nek adott interjú első részében egy olyan esetről is beszámolt, amikor főnöke kérésére személyesen ő adta át a hamis számlákat a Gyermek-, Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes államtitkárának, Ocsovai Tamásnak.
„Egy olyan alkalom volt, hogy Ocsovai Tamásnak személyesen adtam át egy fiktív számlát, amit én írtam” – mondta el Lados István a Célpont kérdésére. Az ügy másodrendű vádlottjának elmondása szerint erre Zuschlag János kérte meg.
A személyi titkár olyan élénken emlékezett az Ocsovaival történt – a Képviselői Irodaház előtti – találkozására, hogy még azt is fel tudta idézni, hogy a helyettes államtitkár egy kockás sportzakót viselt. „Érezhetően tudott róla, hogy én odaviszem a Zuschlag által megrendelt számlát” – tette hozzá Lados, majd hozzátette, úgy emlékszik, hogy a Pécsi Fiatalok Kulturális Egyesület nevére lett kiállítva a fiktív számla.
Zuschlag János volt személyi titkára elmondta: érdekesnek találja, hogy ennek a bizonyos számlának „nem mentek utána”.
A Lados Istvánnal készült interjú első részét megtekintheti itt, második részét szerdán a Hír Televízió Célpont extra című műsorában, este 10-kor láthatják.
(hírTV)
Vége van! Nem kicsit, nagyon! – Gyurcsány Ferenc tündöklése és bukása
Szanyi Tibor robbantott, lerántotta a leplet Gyurcsány lemondásáról
Megsúgta az univerzum, ez a 3 csillagjegy már az első randin szerelembe esik
Pápaválasztás: megdőlt Nostradamus évezredes jóslata?
Katalin és Vilmos már most felkészítik Sarolta hercegnőt: Harry herceg példája nyomán tudatosan védik lányukat a „tartalék” szerepének pszichéskövetkezményeitől
Brüsszeli döbbenet: Orbán Viktor egy mondattal sokkolta Von der Leyent és Webert (VIDEÓ)
Hosszú Katinka megszólalt a Széchy Tamást pedofil edzőnek nevező poszt ügyében
Furcsa fogás XIV. Leó pápa kedvence, te meg mernéd kóstolni?
Szoboszlai és Szalah mit csinált a Liverpool edzésén?! Ezt a klub sem titkolja el! + videó
Miért éppen ő lépheti át a határt? Révész Attila a százmilliókról és az új edzőről sem titkolózik
Arda Güler kolbászához mosolyra fakasztó sztori társul, ő maga árulta el + videó
Ez gyors volt! Máris kiderült mi áll Gyurcsány Ferenc lemondása mögött
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.