Washington
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól

A pedagógusok ma olyan alacsony bérek mellett dolgoznak, hogy minden fillér számít nekik és minél hamarabb – mondta Kerpen Gábor, a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének elnöke csütörtökön. Az érdekvédő ebben a ciklusban legalább 25 százalékos béremelést vár. Tekintse meg a hírTV felvételét
Kiemelte: az a cél, hogy kiszámíthatóvá és biztonságosabbá tegyék a pedagógusok életkörülményeit. Garantálni kell, hogy a pedagógusok bére elérje, illetve meg is haladja az értelmiségi átlagbért – fűzte hozzá.
Mindez ki fog egészülni a pályára való alkalmasság vizsgálatával, illetve a pedagógus-továbbképzési rendszer erősítésével. Emellett a tervek között szerepel egy külső, objektív értékelőrendszer elindítása is – jelezte a kereszténydemokrata politikus. Európában egyedülálló módon ugyanis Magyarországon úgy működik az oktatás, hogy intézményesen a pedagógusok munkáját szakmai alapon senki nem ellenőrzi – jegyezte meg.
Hoffmann Rózsa kitért arra, hogy a nevelőmunka erősítése érdekében támogatják az osztályfőnöki munkát, és megteremtik a lehetőséget arra, hogy a klasszikus nevelési színtereket visszahozzák és erősítsék az iskolákban. Példaként a délutáni foglalkozásokat, a szakköröket, a szünidei táborokat, a kirándulásokat említette. Beszélt arról is, hogy csökkenteni szeretnék a tananyag mennyiségét. „A nemzeti alaptantervben ismét lesz tartalom”, annyi, ami lehetővé teszi, hogy az ismeretszerzés és kompetenciafejlesztése párhuzamosan megvalósítható legyen – fejtette ki az államtitkár. Ez azonban csak úgy oldható meg – folytatta –, ha a tartalmat csökkentik, a kompetenciafejlesztéshez ugyanis időre, gyakorlásra van szükség. Szakítani kell néhány olyan ismeretanyag oktatásával, amelyet évtizedek óta megszoktak az iskolák – közölte.
Ezzel párhuzamosan differenciálnák az iskolák profilját. A humán-, illetve a reálprofilt erősíteni kívánják, s lehetővé teszik ismét tagozatok működését, ami bizonyos specializációt jelent. Ezt különösen a természettudományos oktatás színvonalának erősítése miatt fontos – hangsúlyozta, hozzátéve: itt vészhelyzet van. Emellett egy-egy iskolatípusra kötelezően választhatóan két-három kerettantervet dolgoznak ki.
Hoffmann Rózsa úgy fogalmazott: vissza szeretnének nyúlni azokhoz a hagyományokhoz, amelyek eredményeként a magyar oktatás erős volt. Attól senkinek nem kell tartania, hogy megint valamilyen gyökeres változás kezdődik, amikor esetleg a politikusok voluntarista módon rá akarnak kényszeríteni valamilyen ideológiát az oktatásügy szereplőire. Az oktatási rendszer csak úgy változtatható, ha az oktatásügy legfontosabb aktív szereplői, a pedagógusok támogatják – mondta az oktatási államtitkár.
(MTI)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.