Washington
A horvát kormányfő óva intett a vámháborútól

A Bartók Béla úti épület ügyében XI. kerületi fideszes képviselők tettek feljelentést. Számításaik szerint a kávéház felújítása 23 millió forintból megoldható lett volna, ehhez képest a szocialista Molnár Gyula vezette önkormányzat 42 milliót költött a célra. A több mint öt éve megvásárolt kávéházat egyébként az MSZP-s polgármester már kétszer is felavatta, ennek ellenére még mindig nem nyitott ki.
Molnár Gyula politikai támadást lát a nyomozás mögött. A szocialista politikus a hírTV-nek azt mondta: áll a vizsgálat elé.
– Az ezzel foglalkozó cégvezető világosan elmondta, hogy nem lehet összehasonlítani a szomszéd házzal, aminek utcafrontja van. De hát ezt majd a nyomozók eldöntik. Furcsa világ ez szerintem, mikor szerződéseket itt minősítenek, de lelkük rajta, csinálják. Állunk elébe. Abszolút politikai támadásnak érzem, de hát ez van már hónapok óta. Nyilván esélyes jelölt vagyok, ez erről szól – mondta a hírTV-nek Újbuda szocialista polgármestere.
(hírTV)
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.