Napirendre kerülnek az egyház-finanszírozás kérdései

Az egyház-finanszírozás kérdései kerülnek napirendre többek között az új összetételű vatikáni–magyar vegyes bizottság első ülésén, amelyet a tervek szerint szeptember végén, október elején tartanak meg – mondta el Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes az MTI kérdésére.

MNO
2010. 08. 28. 8:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kormányfőhelyettes a bizottság legalapvetőbb feladatának nevezte, hogy áttekintse az egyház-finanszírozás kérdéseit. E téren jelentős számú törvénymódosítást kell végrehajtani, mert az elmúlt nyolc évben a kabinet diszkriminatív módon eltért a vatikáni szerződésben foglaltaktól – mondta. A kormány feladata, hogy úgy módosítsák a hatályos törvényeket, hogy szellemükben és betűjükben is megfeleljenek a magyar–vatikáni szerződésnek – fogalmazott Semjén Zsolt.

A törvénymódosítások első részét már az őszi ülésszakán megtárgyalhatja a parlament – jelezte, hozzátéve: a költségvetési törvényben is tükröződniük kell bizonyos változtatásoknak. Hosszabb tárgyalást látott szükségesnek az adó egy százaléka kiegészítésének számítási módjáról. Semjén Zsolt felidézte, hogy a magyar–vatikáni megállapodás rögzíti a vegyes bizottság létrehozását. Juliusz Janusz apostoli nuncius mintegy egy hónappal ezelőtt átküldte az Apostoli Szentszék delegációjának névsorát, és a miniszterelnök is meghozta a vonatkozó határozatot az új összetételű testületről.

A paritásos bizottság társelnökei Semjén Zsolt és az aposotoli nuncius. A testület magyar tagjai: Rétvári Bence, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Szászfalvi László, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára, Németh Zsolt, a Külügyminisztérium parlamenti államtitkára, Jávor András, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium közigazgatási államtitkára, Hoffmann Rózsa, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium oktatásért felelős államtitkára, Soltész Miklós, a Nemzeti Erőforrás Minisztérium szociális, család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, Naszvadi György, a Nemzetgazdasági Minisztérium államháztartásért felelős államtitkára, Schanda Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának dékánja. Ezzel egy időben megszűnt a megbízatásuk az előző kabinet képviselőinek.

A vatikáni szerződést 1997. június 20-án kötötte meg Magyarország és az Apostoli Szentszék, az Országgyűlés 1999-ben ratifikálta. A szerződés meghirdetett célja a magyarországi római katolikus egyház független működésének biztosítása volt. A megállapodás szerint a katolikus közoktatási és felsőoktatási intézmények az állami és önkormányzati intézményekkel azonos támogatást kapnak, és ez vonatkozik a katolikus tulajdonú műemlékekre, múzeumokra, könyvtárakra is. A vatikáni szerződés adott arra is módot, hogy a személyi jövedelemadó egy százalékát valamely egyház kaphassa meg. A vatikáni szerződés hatására az állam további néhány egyházzal is kötött hasonló szerződéseket.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.