A család védelmét szolgálják a KDNP-s módosító javaslatok

A házasság és a család védelmét célozzák többek között a kereszténydemokrata Pálffy István által a médiaalkotmányhoz benyújtott módosító javaslatok. A KDNP-s politikus hét módosító indítványt adott be, amelyek 12 paragrafust érintenek. • Rogán: Meg kell szüntetni az átláthatatlan rendszert

MNO
2010. 09. 02. 5:27
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pálffy az MTI-nek úgy fogalmazott: álláspontja szerint indítványai „sokat javítanak a törvényen és a helyzeten”. A javaslatok a KDNP számára fontos nemzeti és eszmei értékek mellett a házasság és a család védelmére helyezik a hangsúlyt. Ennek jegyében az egyik indítvány rögzíti, hogy a médiaszolgáltatások nem sérthetik a házasság és a család intézményét. Azon médiaszolgáltatások, amelyek súlyosan veszélyeztethetik a kiskorúak és a fiatalkorúak szellemi, lelki, erkölcsi és fizikai fejlődését, csak előzetes figyelmeztetés után vagy oly módon tehetők elérhetővé, amely biztosítja, hogy kiskorúak rendes körülmények között nem férhetnek hozzájuk – fejtette ki indítványában.

Javasolja azt is, hogy képmás vagy hangfelvétel elkészítéséhez vagy felhasználásához a törvény eltérő rendelkezésének hiányában az érintett személy hozzájárulása legyen kötelező. Nincs szükség ugyanakkor az érintettek hozzájárulására tömegfelvétel készítéséhez és felhasználásához, illetve nyilvános közszereplésről, közhatalom nyilvános gyakorlása során a közszereplőről, a közhatalmat gyakorló személyről felvétel készítéséhez és annak „nem visszaélésszerű” felhasználásához.

Pálffy indokoltnak tartotta, hogy a közszolgálati médiaszolgáltatásban az állampolgárok tájékozódási és kulturális igényeinek kielégítésekor a magyar gazdaság anyagi és szellemi eredményei és hagyományai, a hungarikumok is törvényi biztosítékot kapjanak arra, hogy a közönséghez eljussanak. Hasonló okból nevezte szükségesnek a közszolgálati médiaszolgáltatás alkotmányos alapkérdései közé emelni az oktatáshoz való jog fontosságát.

Egy másik módosító javaslata szerint a tartalomszolgáltatók, valamint a velük munkaviszonyban vagy más, munkavégzésre irányuló jogviszonyban állók a bírósági és hatósági eljárásokról, illetve a minősített adatok védelméről szóló jogszabályok keretei között kötelesek lennének információforrásaik titokban tartására, ha az információ forrása tőlük ezt kérte. A képviselő szerint ez a módosítás erősebben kívánja védeni az informátor érdekeit és ezzel a közérdekű ügyek feltárását, továbbá egyértelmű védelmet teremt az információt közlő szolgáltató vagy személy számára ezen eljárások során.

A kereszténydemokrata politikus indítványai között szerepel az is, hogy elhagyná a médiatartalmakban megjelenő reklámokra vonatkozó passzusokat, mert – mint kifejtette – ezek nincsenek összhangban a jelenlegi reklámtörvénnyel. A párhuzamos szabályozás indokolatlan, az eltérő megfogalmazás jogbizonytalansághoz vezet – tette hozzá, jelezve, hogy mindezeken túl technikai jellegű módosító indítványokat is benyújtott.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.