Munkahelyeket teremthet a schengeni csatlakozás

A Békés megyei Biharugra fideszes polgármestere, polgármesterjelöltje arra számít, hogy miután Románia csatlakozik a schengeni rendszerhez, új munkahelyek teremtődnek a térségben, hiszen Nagyvárad alig több mint 20 kilométerre fekszik az 1100 lelket számláló községtől.

MNO
2010. 09. 30. 19:46
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Vigh Ilona a csütörtöki választási falugyűlés előtt elmondta: a közeli Körösnagyharsány és a partiumi Körösszeg között rövidesen új út épül, így a biharugraiaknak nem kell ötven kilométert kerülniük. Nagyvárad közelsége befektetőket is vonzhat Biharugrára, hiszen a falu alatt 170 fokos termálvíz található, amellyel villamos áramot lehetne termelni, arra pedig vevő lenne Nagyvárad.

A polgármester a következő időszakban kormányzati segítséget szeretne szerezni a biharugrai tórendszer korszerűsítéséhez és hasznosításához. Mint mondta, itt van az ország második legnagyobb, kétezer hektáros tórendszere, ahol egykor csaknem 400 dolgoztak, napjainkban mindössze tízen. Ha sikerülne a haltenyésztést, a nádtermelést és -feldolgozást újra felfuttatni, a horgászturizmust fejleszteni, akkor ismét sokan találhatnának maguknak munkát a 40 százalékos munkanélküliséggel sújtott településen.

A 25 éve aláírt schengeni egyezmény rendelkezik arról, hogy az Európai Uniónak a rendszerben részt vevő tagországai (és az unióhoz nem tartozó, de a schengeni övezethez csatlakozott további országok között) a határok bárki számára szabadon átjárhatóak; ezzel párhuzamosan a dokumentum előírja, hogy szigorú ellenőrzéseket kell foganatosítani azokon a határszakaszokon, ahol az EU-tagállamok más országokkal szomszédosak.

Az uniós tagország Románia is arra törekszik, hogy mihamarabb csatlakozhasson a a belső határellenőrzéstől mentes övezethez.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.