Schmucknak még 56 órája van

Eddig több mint 20 ezer ajánlószelvényt gyűjtött a Tisztelet Társasága és a Magyar Szociáldemokrata Párt támogatta főpolgármester-jelölt, akinek még 56 órája van arra, hogy elérje a hivatalos jelöltséghez szükséges 30 ezres határt

MNO
2010. 09. 01. 12:45
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Természetesen nem sütött meg a nap, tudom, hogy nem lehetek főpolgármester, de ha a győztes valamit is megfontol és megvalósít a programunkból, már megérte – jelentette ki Schmuck Andor, a Tisztelet Társasága ügyvivője a Magyar Televízió Ma reggel című műsorában. A Tisztelet Társasága és a Magyar Szociáldemokrata Párt által támogatott főpolgármester-jelölt azt mondta: háromszor annyi ajánlószelvénye van, mint amennyi a korábbi szabályok szerint elég volt a hivatalos jelöltséghez, az új szabályok miatt azonban még gyűjtenie kell. Bízik abban, hogy a következő 56 órában meglesz a szükséges 30 ezer cédulája.

Arra a kérdésre, hogy ősszel átvenné-e Kapolyi Lászlótól a szociáldemokrata párt vezetését, a politikus határozottan kijelentette: nem tervezi, hogy tagja lesz az MSZDP-nek. Hozzátette: Kapolyinak másokkal ellentétben sikerült függetlennek megőriznie pártját.

(Ma Reggel)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.