„Sokkal rosszabb a helyzet, mint azt Demszky állítja”

Ha főpolgármesterré választják, mindenekelőtt a négyes metró befejezéséhez szükséges anyagi támogatást igyekszik majd megszerezni a kormányzattól – nyilatkozta Tarlós István, a Fidesz főpolgármester-jelöltje a Duna Televízió Közbeszéd című műsorának. A fővárosi politikus szerint egyébként „szenilis csapongásokba” bocsátkozik az MSZP akkor, amikor éppen tőle és csapatától félti a demokráciát.

MNO
2010. 09. 02. 9:29
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Amennyi hiányzik, annyi pénzt kér majd a kormányzattól a négyes metró befejezéséhez; források híján ugyanis a számlákat nem lehet majd kifizetni – nyilatkozta a Duna Televízióban Tarlós István. „Október harmadika után érkeznek a nagyberuházások számlái, mindenekelőtt a metrószámlák. Egész pontosan nem lehet leltárt készíteni arról, hogy mekkora a forráshiány, de óriási” – szögezte le a politikus. Mint mondta: konkrét számokat egyelőre azért nem mond, mert egy kampányban abból semmi jó nem jön ki; érzelmesen és impulzívan tiltakoznának bármilyen szám ellen. „Majd kiderül, mennyi az annyi, október harmadika után” – érvelt Tarlós. Megjegyezte viszont – Atkári János véleményére is hivatkozva –, hogy sokkal rosszabb állapotban van a főváros, mint azt Demszky Gábor leköszönő polgármester állítja.

A miniszterelnök nem köti meg a kezét

A jelenlegi kormánnyal, mindenekelőtt a jelenlegi miniszterelnökkel nagyon könnyen szót értünk – vázolta Tarlós a kormányzattal való együttműködés lehetőségét arra az esetre, ha ő lesz Budapest következő első számú vezetője. Ugyanakkor úgy látja: ahogy eddig, ezt követően is megőrzi majd önállóságát. „Van itt egy olyan kényszeredett kísérlet is, hogy a Tarlós nem önálló; hát bármelyik szocialistánál önállóbb” – nyilatkozta a kormányzó pártokhoz fűződő viszonyáról a Fidesz jelöltje.

Kijelentette: Orbán Viktor még egyszer sem kötötte meg a kezét. „Van köztünk egy egyetértés, egy politikai szövetség nagyon sok kérdésben. A miniszterelnökkel nyilván fogok egyeztetni bizonyos kérdésekben. Eddig is szabad kezet kaptam, ezután is szabad kezet kapok. Az majd eldől, hogy mennyi segítséget kapunk a kormánytól” – mondta Tarlós.

Semleges világnézet márpedig nincsen

Tarlós a napokban a közoktatási rendszer átalakításának szükségességéről is beszélt. Hogyan kell érteni azt a kijelentését, hogy a semleges világnézet és a nihilizmus felszámolása szükséges a közoktatásban? – hangzott a Duna Televízió kérdése. A főpolgármester-jelölt szerint ezt úgy kell érteni, hogy a gyermekek kaphassanak mintákat az oktatóiktól. „Olyan, hogy semleges világnézet, egyszerűen nem létezik. Az én szememben ez egyszerűen nihilizmus” – szögezte le a politikus.

Más lesz a fővárost irányítók és az ellenzék viszonya, ha a mostani ellenzék kerül vezető pozícióba – ezt sejttették a Fidesz főpolgármester-jelöltjének további mondatai. „Négy éven keresztül a közszolgáltató cégekben egyetlen igazgatótanácsi helyet nem adtak át, egyetlen költségvetési javaslatunkat nem fogadták el, törpe minoritásba kényszerítettek bennünket az ellenőrző- és felügyelőbizottságokban is. És most elkezdik tőlünk félteni a demokráciát?” – utalt az MSZP kampányára és főpolgármester-jelöltjük választási programjának címére (Önkény vagy szabadság?) Tarlós.

„Nem fogjuk kiszorítani az ellenzéket”

Kijelentette: az ellenzéket nem fogják kiszorítani úgy, ahogy eddig szerinte az MSZP–SZDSZ-es városvezetés tette a saját ellenzékével. A fővárosi egészségügyi rendszer megújítása kapcsán például azt is el tudja képzelni Tarlós, hogy együtt gondolkodjanak Horváth Csabával. Utóbbinak már létezik egy koncepciója a fővárosi egészségügyi intézmények integrálásáról. A szocialisták bírálatát, miszerint ellopta volna Horváth ötleteit, a Fidesz főpolgármester-jelöltje visszautasította.

Tarlós kijelentette: nagyon át kell gondolni Budapest egészségügyi rendszerének átalakítását, mert a rendszer nagyon rossz állapotban van. „Olyan folyamat tanúi lehetünk akár a beszállítók, akár a gyógyszerbeszerzések, vagy éppen az egészségügyi struktúra tekintetében, hogy a legjobb volna egy nyugodt időszakban konszenzusos döntést hozni. Én ezen leszek, az ellenzéket figyelembe kívánom venni, amennyiben mi kapjuk meg a bizalmat” – szögezte le Tarlós.

(Duna TV)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.