2013-tól egykulcsos, 10 százalékos társasági adó lesz

A társasági adóról és osztalékadóról szóló törvényt (Tao.) módosító javaslat 2013-tól a vállalkozások versenyképességének növelése érdekében egykulcsossá alakítja a társasági adó rendszert, a 10 százalékos kulcs általános jellegű lesz. Kisebb  módosításokat javasol a kormány az általános forgalmi adó (áfa) törvényben is.

MNO
2010. 10. 16. 16:18
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A kedvezményes 10 százalékos kulcsot az idén terjesztették ki 500 millió forintos adóalapig, ez lesz érvényben 2011-ben is; 2010-ben a július 1. és december 31. közötti időszakban 250 millió forintig alkalmazható. Az egyéb változások elsősorban jogtechnikai, jogharmonizációs jellegűek, valamint a személyi jövedelemadóról szóló törvény módosításával függenek össze. A javaslat társasági adóalannyá minősíti az ERIC-et (európai kutatási infrastruktúráért felelős konzorcium). Az Európai Unió bármely tagállamában alapítható ERIC elsődleges feladata egy kutatási infrastruktúra létrehozása, és annak nem gazdasági alapon való működtetése. Társasági adóalannyá minősítése azért vált szükségessé, mert korlátozott jelleggel gazdasági tevékenységet is folytathat.

A kedvezményes 10 százalékos adókulcs évközi kiterjesztése miatt módosul az ellenőrzött külföldi társaság fogalmában a külföldi személy minimális fizetendő adójára vonatkozó rendelkezés: a korábbi rugalmas, jogszabályhelyre történő hivatkozást konkrét, 10 százalékos adófizetési kötelezettséget meghatározó rendelkezés váltja fel. A javaslat szerint az adminisztrációs tehercsökkenés jegyében 2011. január 1-jétől megszűnik a külföldi szervezet adókötelezettsége, ezért szükségessé vált az adóalap-megállapításról rendelkező bekezdés módosítása is.

A bejelentett részesedés értékesítésének árfolyamnyereségéhez kapcsolódó adóalap-kedvezményt az adózó a bejelentett részesedés nem pénzbeli hozzájárulásként való kivezetésekor nem érvényesíthette, mert a számvitelről szóló törvény szerint e jogügylet révén nem árfolyamnyereség, hanem rendkívüli eredmény keletkezhet. A módosítás révén ezen ügyletek nyeresége után is alkalmazható lesz az adóalap-kedvezmény. Miután a személyi jövedelemadó törvény módosítása megszünteti a természetbeni juttatás fogalmát, s helyette a juttatás kifejezést alkalmazza, így nevesítik a Tao.-ban is.

Kisebb módosításokat javasol a kormány az általános forgalmi adó törvényben

Így például külföldi adomány esetén a kedvezményezettnek visszatérítik az áfát, ha a közösségi beszerzések árában azt elszámolták. Az Országgyűlés honlapján olvasható általános forgalmi adóról szóló törvénymódosító javaslat jogharmonizációs célú, a 2008. illetve 2009. évi Európai Uniós irányelvek rendelkezéseit ülteti át, és él egy 2010. évi EU tanácsi irányelvben a tagállamok számára biztosított lehetőséggel. A benyújtott törvényjavaslat indoklása szerint például feloldja az előzetesen felszámított adó levonási tilalmat azoknál a motorbenzin beszerzéseknél, amelyeket igazoltan a környezetet jobban kímélő motorok kísérleti fejlesztéséhez használnak fel. Egy másik, már nem az EU-jogharmonizációhoz köthető törvénymódosító javaslat rögzíti: ha a külföldi adománytevő az adomány felhasználást ahhoz a feltételhez köti, hogy az abból finanszírozott, közösségi feladatok ellátását szolgáló beszerzések árában foglalt adó alól a kedvezményezettet mentesíteni kell, akkor a beszerzések áfa-ját az adóhatóság visszatéríti.

(mti)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.