Nagy Anna hozzátette: a vörösiszap-katasztrófa által érintett településeknek soron kívül 175 millió forintot utaltak át előlegként a védekezési költségek finanszírozására.
Devecser 150 millió, Kolontár 20 millió, Somlóvásárhely 5 millió forint előleget kapott, soron kívül. Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára elmondta, hogy az EU Önerő Alap terhére 192 millió forintról született döntés, a támogatott pályázatokkal 4,8 milliárd forintos értéket teremtenek a települések.
Tatabánya alpolgármestere, Bereznai Csaba, (Fidesz) közölte, hogy a város – földcsuszamlás, egy alámosott utca és egy híd melletti partszakasz megsüllyedése miatt – 80 millió forintos támogatást kapott helyreállításra.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.