596 polgármestere van a Fidesznek, az MSZP-nek 49

Megduplázta polgármestereinek a számát a Fidesz–KDNP-pártszövetség, az MSZP-s polgármesterek száma viszont a harmadára csökkent 2006-hoz képest. A megyei közgyűlésekben háromszor annyi kormánypárti képviselő ül majd, mint szocialista.• Újraszámoltatás lesz Vácott? • Szili Katalin döntött: új pártot alapított, kilépett az MSZP-ből • Sikeres volt a kisebbségi választás is • Tizenhárom időközi polgármester-választást kell tartani • A Fidesz elsöprő választási győzelméről ír a Financial Times

MNO
2010. 10. 04. 4:38
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az önkormányzati választások nem hivatalos végeredménye szerint 596 települést kormánypárti polgármester vezet a következő négy évben (98 jelölt önállóan, 497 pedig többnyire a KDNP-vel közösenindult). A szocialista párt polgármesterjelöltjei mindösszesen 49 helyen tudtak nyerni (47 önálló, kettő közös jelölt). 3 településen jobbikos, egy helyen pedig LMP-s jelölt győzött. Budapesten – a rendszerváltozás óta először – szintén a Fideszé a főpolgármesteri szék és a fővárosi közgyűlési többség is.

Ez azt jelenti, hogy 2006-hoz képest az MSZP elveszítette polgármestereinek kétharmadát, akkor ugyanis – nem sokkal az őszödi beszéd nyilvánosságra kerülése után! – még 147 helyen tudtak a szocialisták nyerni, a Fidesz pedig „csupán” 238 polgármestert tudott győzelemhez juttatni.

A megyei közgyűlésekben – a fővárosival együtt – összesen 261 mandátumot szereztek a kormánypárti listák, az MSZP-nek 89, a Jobbiknak 61, az LMP-nek pedig összesen 5 mandátum jutott. 2006-ban sokkal kisebb volt a különbség, akkor is fideszes többségű volt a megyei önkormányzatok többsége – Heves kivételével –, ám az akkori ellenzéki párt 498 mandátuma mellett az MSZP is 322 képviselői helyet tudott szerezni. (2006-ban még jóval nagyobb volt a megyei közgyűlések létszáma.)

Az MSZP nagy arányú vereségét mutatja a képviselő-testületek összetétele is. A tízezer főnél alacsonyabb lélekszámú helyeken a Fidesznek 1588 képviselője van, az MSZP-nek mindössze 108. Négy évvel ezelőtt a szocialisták még 454 mandátumot tudtak elnyerni e körben, a Fidesz akkor 1528 helyhez jutott.

A tízezer főnél nagyobb településeken sem jobb a helyzet az MSZP számára. Most 342 mandátuma van a pártnak, 2006-ban még 1162 volt. A Fidesz ebben a körben is jócskán lekörözte a szocialistákat, most 1365 mandátumot szerzett, úgy, hogy ezen testületek létszáma is jelentősen csökkent idén a parlament döntése nyomán.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.