A szocialista országgyűlési képviselő szerdán azzal kapcsolatban nyilatkozott, hogy Horváth Csaba, az MSZP leendő fővárosi frakcióvezetője és Molnár Zsolt, a fővárosi MSZP ügyvezető alelnöke hétfőn kezdeményezte Mesterházy Attila pártelnöknél, hogy Tóth József társadalmi megbízatású frakcióvezető-helyettesként foglalkozzon az önkormányzati területtel az MSZP parlamenti képviselőcsoportjában.
Tóth József elmondta: ezt a javaslatot előzetesen nem egyeztették vele. Úgy fogalmazott: „a tiszta beszédből értek, és a teljesítmény híve vagyok”. A polgármester, aki ötödik kerületvezetői ciklusát kezdte meg, emlékeztetett arra: a XIII. kerületben nemcsak ő és a szocialista egyéni képviselők nyertek, hanem Horváth Csaba és az MSZP közgyűlési listája is több szavazatot kapott, mint Tarlós István és a Fidesz listája. Ehhez képest a XIII. kerület képviselete a Fővárosi Közgyűlésben nulla – jegyezte meg.
Tóth József azt mondta, bosszantónak tartja, hogy a fővárosi szocialista vezetés egy személyi javaslattal akarja értékelni egy kerület, egy közösség munkáját. Nem a párton belül, hanem az emberek között szeretne győzni – tette hozzá. A budapesti szocialisták azt is szerették volna, ha Tóth József – az önkormányzati választáson a tisztségét megtartó Gajda Péter XIX. és Szabados Ákos XX. kerületi polgármesterrel együtt – állandó meghívottként részt vesz a fővárosi szervezet elnökségi ülésén.
Tóth Józsefet, aki a Baloldali Önkormányzati Közösség elnöke is, a fővárosi MSZP külön kérte, hogy tapasztalatával és tudásával vegyen részt olyan munkacsoport irányításában és munkájában, amely Budapest kétszintű közigazgatásával, a kerületek és a főváros hatásköreinek tisztázásával, illetve az önkormányzati reformmal foglalkozik.
(MTI)

Menczer Tamás: Wéber úr kézen fogja a tiszásokat, mint az ovisokat szokás és ők azt csinálják, amit Weber és a Néppárt mond