A jövő évi büdzsén a befektetők szeme

Az ország befektetői megítélésének további javulását várják a lapunknak nyilatkozó piaci elemzők a jövő évi költségvetés ismertetésétől. A büdzsét a nemzetgazdasági tárca legkésőbb holnapig, véletlen egybeesés miatt épp a Nemzetközi Valutaalap (IMF) küldöttségének érkezése napján terjeszti a kormány elé.

Magyar Nemzet
2010. 10. 12. 4:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A szakértők arra számítanak, hogy a dokumentumból kiderül, milyen intézkedések biztosítják a három százalék alatti államháztartási hiánycél elérését 2011-ben. Arra tippelnek, hogy – ha a bankadó az idei formában jövőre is fennmarad – a már eddig körvonalazott tervek összesen száz-kétszáz milliárd forintnyi állami pluszbevételt igényelnek.

Ezek a források származhatnak az adójóváírás szigorításából, de a pénzintézeti adó mintájára egy másik ágazat megsarcolásából vagy a jövedéki adó megemeléséből is. A nagy kérdés továbbra is az, hogy az új kormány bele mer-e vágni a költséges szerkezetátalakításokba. A „köd felszállásához” várhatóan Orbán Viktor kormányfő is hozzájárul, aki a hírek szerint e héten ismerteti a gazdaságpolitikai akcióterv folytatását – olvasható a Magyar Nemzet keddi számában, melyből további részleteket is megtudhat.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.