A kormány egyszerű és áttekinthető adórendszert épít

Bűnüldözési feladatokat is ellát majd a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amelynek létrehozását a költségvetési bevételek hatékonyabb teljesítésének igényével indokolta Cséfalvay Zoltán nemzetgazdasági államtitkár keddi parlamenti expozéjában.

MNO
2010. 10. 26. 16:01
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal (APEH), valamint a Vám- és Pénzügyőrség (VP) összevonásával létrejövő szervezet mintegy 23 ezer főt foglalkoztat, és több mint százmilliárd forinttal gazdálkodik majd a kormány indítványa szerint. A törvényjavaslat kimondja, hogy a NAV államigazgatási és fegyveres rendvédelmi feladatokat is ellátó kormányhivatal.

Cséfalvay Zoltán expozéjában közölte: a kormány egyszerű és áttekinthető adórendszert épít, amelynek fontos eleme, hogy a tisztességesen adózók védelmében az államnak hatékonyan fel kell lépnie azokkal szemben, akik a közteherviselésből rájuk eső rész elcsalásán munkálkodnak. Az integrációt kimondó javaslat céljának nevezte a központi költségvetés bevételi előirányzatainak hatékonyabb és gazdaságosabb teljesítését, az államháztartási érdekek érvényesítését. Az APEH és a VP összevonásával létrejövő szervezet a hatékony, költségtakarékos közigazgatás elvére építve biztosítja az állam adó- és adójellegű bevételeinek teljes körű kontrollját és védelmét – ismertette az államtitkár.

Kitért arra, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal az adóigazgatási és vámigazgatási feladatok mellett a költségvetést súlyosan károsító, büntetőjogi eszközökkel szankcionálandó magatartások feltárása és szankcionálása érdekében bűnüldözési tevékenységet is végez. Hozzáfűzte, hogy a bűnüldözői szervek az igazgatási szakterülettől elkülönülve működnek majd, ami garanciát jelent a bűnügyi nyilvántartások adatvédelmi igényeknek megfelelő kezelésére.

Cséfalvay Zoltán elmondta, hogy mivel a két szervezet eltérő juttatási rendszerrel rendelkezik, szükséges ezek közelítése. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a törvény garantálja: az új illetmények nem lehetnek alacsonyabbak az összeolvadást megelőzőknél, azaz egyetlen alkalmazott sem jár rosszul az integrációval.

A kormány javaslata az adózás rendjéről szóló törvényt is módosítja. Az államtitkár példaként említette, hogy a magánszemélyeket terhelő adminisztráció csökkenését eredményezi az adónyilatkozat jogintézményének bevezetése, ami egyszerű adóbevallási lehetőséget teremt. A nyilatkozaton a személyi azonosítók mellett kizárólag az adóköteles jövedelmet, a levont adóelőleget és az adó összegét kell feltüntetni – mondta, megjegyezve, hogy a törvénymódosítással egyes bejelentési kötelezettségeket megszüntetnek, míg az adóhatósági igazolások kiadási határideje harmincról nyolc napra csökken.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.