„A lakosság védelme céljából Kolontár kitelepítése szükségessé vált”

A Magyar Alumínium Zrt. (Mal) területén lévő vörösiszap-tároló 10. kazettájának északi gátja tovább rongálódott, ezért megnőtt a kockázata annak, hogy a tározóban lévő vörösiszap és lúgos víz elegye a szabadba jut – olvasható a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárságnak a vörösiszap-katasztrófával foglalkozó honlapján szombat reggel.

MNO
2010. 10. 09. 8:26
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Bakondi György országos katasztrófavédelmi főigazgató közleményében tudatta azt is, hogy a lakosság védelme céljából Kolontár kitelepítése szükségessé vált, aminek végrehajtására a katasztrófavédelem megtette a szükséges lépéseket. Hozzátette: a katasztrófavédelem „felkészült a további lakosságvédelmi intézkedések megtételére”. A kárelhárítási munkálatok befejeztével a lakók visszatérhetnek otthonaikba – olvasható a főigazgató közleményében. Bakondi tudatta azt is, hogy a kormány intézkedett: kőgátak épüljenek a Torna-patak további szennyezésének megakadályozása érdekében.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.