A Kereszténydemokrata Néppárt frakcióvezetője kiemelte: különösen fontosnak tartják egy családi jellegű, új és átfogó adórendszer megalkotását. A kormánypárti politikus a magán-nyugdíjpénztári rendszerbe folyósított összeg átutalásának felfüggesztéséről azt mondta: ez az átmeneti megoldás elfogadható, jól illeszkedik a hároméves válságadó rendszerébe. Azzal kapcsolatban, hogy a magánnyugdíjrendszerbe jelenleg havonta 30 milliárd forint értékben folyósít pénzt az állam, Harrach Péter rámutatott, ez az összeg súlyos hiányt jelent az államháztartás számára. Az összeg átutalásának felfüggesztése azt jelenti, hogy nem a nyugdíjasok járandósága csökken.
Az államháztartási hiány mérséklése pedig közös érdek – tette hozzá. A konkrét intézkedések közül, mint mondta, különösen azokat tartják fontosnak, amelyek nem a kisemberek vállára teszik a terhet. Az arányos teherviselés kiemelt fontosságú – mutatott rá Harrach Péter. Kiemelte: a miniszterelnök által szerdán megfogalmazott elvek és intézkedések megfelelnek a keresztényszociális tanításnak.
Kifejtette: a sokszínű magyar válság okai véleményük szerint is elsősorban a neoliberális gazdaság- és társadalompolitikában keresendők. Ennek következménye a megszorítás és az eladósodás – mutatott rá a kereszténydemokrata politikus. Az új szemlélet eszmei alapjai között a KDNP álláspontja szerint is szerepelnie kell a munkának, az együttműködésnek, az állami szerepvállalásnak és a közérdeknek. Az utóbbit szívesebben nevezik közjónak, hiszen árnyaltabban fejezi ki azt a szempontot, amely figyelembe veszi a közösség érdekeivel összhangban lévő egyéni érdeket is – mondta.
Orbán Viktor miniszterelnök szerdán egy budapesti rendezvényen bejelentette: további válságadókat kíván bevezetni a kormány, amelyet a távközlési, illetve telekommunikációs, az energetikai szektor és a kereskedelmi áruházláncok fizetnek be a költségvetésbe. A távközlési, illetve telekommunikációs szektor 2010 és 2012 között évi 61 milliárd forintot, az energetikai szektor évente 70 milliárd forintot, a kereskedelmi áruházláncok 30 milliárd forintot fizetnek be. Bejelentette azt is, hogy felfüggeszti a kormány a még meg nem kezdett PPP-beruházások szerződéseit, új PPP-s szerződéseket pedig nem kötnek, a futó szerződéseket újratárgyalják, s szintén felfüggeszti a kabinet november elsejétől 2011. december 31-ig a magánnyugdíjrendszerbe jelenleg havonta 30 milliárd forint értékben folyósított összeg átutalását.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.