A nagy kötszerbotrány: orvosok is kaptak a százmilliókból

Két gyógyászati segédeszközöket forgalmazó, Baranya több településén működő cég is érintett lehet abban a feltételezett csalássorozatban, amelyben orvosi kötszerekre több száz millió forintos támogatást vettek fel jogosulatlanul.

MNO
2010. 10. 26. 13:39
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kötszerekkel kapcsolatos visszaélések miatt üzletszerűen, különösen nagy kárt okozó csalás és más bűncselekmények gyanújával eljárást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda, miután az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) több régiós igazgatósága – köztük a dél-dunántúli – feljelentést tett. A Nemzeti Nyomozó Iroda korábban a nyomozás tényét megerősítette, és közölték azt is, hét személyt a területileg illetékes bíróságok előzetes letartóztatásba helyeztek.

A csalás lényege a következő: az orvosok a betegeik adatait, taj-számait felhasználva az Egészségbiztosítási Alap támogatását kérték kötszerekre és egyéb gyógyeszközökre. A páciensek viszont csak papíron jutottak a sebkötöző pólyákhoz, a valóságban nem is jártak az azokat felíró orvosnál, vagy ha igen, akkor más problémáik miatt. A nevükre szóló recepteket ugyanakkor két vidéki telephelyű forgalmazó cég elszámolta az egészségbiztosítónál. A forgalmazók begyűjtötték az orvosoktól a hamis vényeket, és a beteg által fizetendő díj, valamint a tb-támogatás közötti különbség képezte a hasznot, amit vélhetőleg megosztottak a recepteket felíró orvosokkal. A kár mértéke feltehetőleg több száz millió forint – a számok azonban még nem véglegesek, hiszen a nyomozás jelenleg is tart. Több százra tehető azoknak a betegeknek a száma, akiknek adataival a csalások elkövetői visszaéltek.

A Baranya megyei hírportál információi szerint mindkét forgalmazó baranyai illetőségű cég, s a megye több településén is működtetnek üzleteket. Úgy tudják, a két vállalkozás tulajdonosi köre azonos, a cégek vezetője pedig szintén előzetes letartóztatásban van. Egyelőre azt nem tudni, hogy baranyai intézmények, illetve az ezekben dolgozó orvosok is érintettek-e a visszaélésben.

Az OEP régiós igazgatóságai által tett feljelentések előzménye az volt, hogy több ezer beteget – akiknek a nevére a kötszertámogatást igényelték – levélben kerestek meg, érdeklődve, hogy valóban kaptak-e receptet vagy kötszert az azt felíró orvostól. A válaszolók több mint kétharmada nyilatkozott úgy, hogy vagy soha nem is volt annál az orvosnál, aki a vényt kiállította, vagy egészen más okok miatt járt nála.

(bama.hu)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.