A román–magyar államközi kapcsolatok is szóba kerültek

Schmitt Pál köztársasági elnök pénteken a Sándor-palotában fogadta Tőkés Lászlót, az Európai Parlament alelnökét; a találkozón az államfő jövő heti kétnapos romániai útja is szóba került.

MNO
2010. 10. 15. 9:50
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A látogatás után Tőkés László, aki Schmitt Pált követte az Európai Parlament alelnöki székében, az újságíróknak elmondta: az államfővel beszéltek a román-magyar államközi kapcsolatok alakulásáról, valamint a határon túli magyar oktatás helyzetéről. Mint hangsúlyozta, Schmitt Pál október 18-án érkezik kétnapos hivatalos látogatásra Romániába, ahol ellátogat egyebek közt a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemre. Ezen egyetem létrejöttében döntő szerepe volt az első Orbán-kormánynak – tette hozzá.

A magyar államfőt október 18-án először Bukarestben fogadja a román államelnök, majd Marosvásárhelyre utazik – ismertette, hozzátéve: másnap Nagyváradon Schmitt Pál meglátogatja a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet. Tőkés László kitért arra, hogy a találkozón szóba került Magyarország 2011-es európai uniós elnöksége is.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.