A taxisblokád tudatosította: nagy a baj

A taxisblokád megoldásában, a kormány és a fuvarozók közti tárgyalások sikeres lezárásában nagy szerepe volt a Lezsák Sándor által szervezett kormánypárti tüntetésnek is. Az Országgyűlés mostani alelnöke akkor „csupán” a vezető kormánypárt, az MDF elnökségi tagja volt, nem vállalt kormányzati szerepet, és képviselőséget sem. Lezsák Sándor, a Nemzeti Fórum elnöke néhány személyes élményét is megosztotta velünk.

Néző László
2010. 10. 25. 5:35
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Elnök úr, a taxisblokád közvetlen kiváltó oka egy furcsán bejelentett kormánydöntés volt az üzemanyagárak jelentős emeléséről. Az MDF elnöksége tudott erről a döntésről?
– Nem tudtunk erről a kormánydöntésről, hogy ilyen mértékben emelik az árakat, én is az elnökségi ülésen szembesültem ezzel október 25-én délután. A Bem térre is érkeztek a hírek, s mi sem nagyon értettük, mi történik: visszavonják vagy sem az áremelést. Erre az elnökségi ülésre jött be egy taxis barátom a székházba – annak idején nagyon sok taxis segített a Hősök terén rendezett tüntetés biztosításában –, s kérte, hogy menjek ki. Elmondta, hogy a taxisok le akarják zárni az utakat, hidakat. Már akkor látszott, hogy van egyfajta tudatosság a szervezésben. Nyilván voltak olyan erők, amelyek abban a pillanatban felismerték a helyzetet, hogy ez egy olyan ellenállás lehet, ami kormánybuktatáshoz vezethet. Az elnökségen belül nem vették eleinte komolyan a tiltakozást, nem is nagyon voltunk ehhez hozzászokva, de én, aki szerveztem tömegtüntetéseket 1988–89-ben, annyira megismertem a tüntetések természetrajzát, hogy felismertem, itt profi szervezők is állnak a háttérben. Azt viszont én sem gondoltam, hogy ilyen gyorsan blokkolni fogják a várost, lassúbb kifejletre gondoltam. S nem bíztam abban, hogy itt gyors megoldás lesz, mert tudtam, hogy Antall miniszterelnök úr beteg, s ezért gyors és határozott döntések nem születhetnek. Az is érzékelhető volt, hogy az illegő-billegő koalíciós kormányzat nagyon vékony jégen áll, amely bármikor beszakadhat alatta.

– Az MDF elnöksége hogyan reagált a taxisblokádra? Milyen tanácsokat adtak a kormánynak, a tárgyalóknak?
– A cselekvést ekkor lényegében átvette a frakció, az elnökség tagjai várták, hogy mit lép majd a kormány s a miniszterelnök úr. Az elnökségnek nem volt semmilyen intézkedési jogköre természetesen. Mivel én nem voltam parlamenti képviselő sem, egyetlen cselekvési terem az MDF-központ volt. Az elnökségi ülés után lényegében kiürült a székház, én is elindultam hazafelé Lakitelekre. Kecskemétre már nem tudtam bemenni, úgyhogy dűlőutakon jutottam haza. Másnap, péntek reggel jöttek a hírek, tájékozódtam, mi alakul, formálódik Pesten. Megpróbáltam visszajönni Budapestre, de nem sikerült, minden út el volt már zárva, így hazaindultam.

Amikor hazaértem, éppen jött a helyi rendőr. Elég bohókásan és zavartan mondta, hogy a belügyminiszter – „nem is tudom, hogy elvtárs vagy úr” – üzeni, hogy sürgősen hívjam vissza. Az egyik kollégámtól sikerült aztán felhívni Horváth Balázst, aki azért keresett, mert – mint mondta – az MDF elnöke, Antall József kórházban van, ezért én lennék az, akinek lenne dolga az elnökségben ebben a helyzetben. Mondtam, nem tudok feljutni, megpróbáltam, de nem sikerült. Leküld értem egy helikoptert – felelte. A sportpályát beszéltük meg leszállóhelyként, s amikor elindultam, már többen ott voltak a pályánál, valahogy híre mehetett a dolognak, nem tudom, hogyan. Valaki odajött, s azt mondta, ő úgy hallotta, engem le fognak tartóztatni, úgyhogy ne menjek én sehova, ne bízzak meg senkiben. Megjött a helikopter, elindultunk. A levegőből nagyon jól lehetett látni, hol zárták el az utakat, hidakat a blokádolók. Végül a Mosoni úti rendőrlaktanya udvarán szálltunk le, ahonnan egy motoros rendőr vitt át az Árpád hídon a Bem térre. Éjszaka aztán át akartam menni a Margit hídon Pestre egyrészt édesanyámat meglátogatni, másrészt pedig meg szerettem volna nézni, mi van a városban. Többen voltak az utcákon, mint megszokott volt, s történt egy érdekes dolog. Mellém lépett két férfi, látásból mintha ismertem volna őket, s azt mondták, ne mászkáljak én egyedül, nehogy valami baj legyen. Mert itt nagyon nagy indulatok vannak – mondták, s vissza is kísértek a Bem térre. Ebből is éreztem, hogy itt valami gond van, erő van jelen az utcán, szervezett erő, amely egyre jobban szervezi is önmagát.

– A kormány és a taxisok végül is tárgyaltak, a pártok különbözőképpen reagáltak. Ön pedig tüntetést szervezett. Miért?
– Éjszaka a hídon, mint említettem, azt láttam, hogy erő van jelen, amellyel szemben csak erővel lehet fellépni. De milyen erővel? Hadsereg, rendőrség? Mindkettő kockázatos lett volna. Tartottunk a provokációtól is. Hogy a tisztességes, becsületes rendőrök, katonák közé provokátorok szivárognak be, akik esetleg olyat tesznek, ami akár polgárháborús eseményekhez is vezethetnek. De akkor milyen erőt? A tüntetés ötlete végül is szinte véletlenül jött elő. Hajnalban a Bem téren szólt a portás, hogy telefonon keresnek. Egy női hang szólalt meg, felháborodva beszélt, hogy mit csinálunk mi itt az MDF-ben, miért nem teszünk semmit a taxisblokád ellen? S ez annyira rosszul esett, hogy visszavágtam: és maga mit csinál? Míg mások szervezkednek, addig maga telefonálgat… Kérdezi, mit szervezkednek. Mondom, tüntetés lesz délután, azt szervezik. Akkor találtam ki persze, de aztán valóban elkezdtük nagyon tudatosan szervezni a tüntetést.


– Merész ötlet volt, hiszen a hírek arról szóltak, hogy az emberek többsége a taxisokkal van. A blokádokra teát és ételt vivő néniket mutogattak a televízióban…
– A szervezés közben nagyon sok emberrel találkoztam, akik eleinte támogatták a taxisok tiltakozását, de aztán elbizonytalanodtak. A blokádokon megjelentek olyan alakok is, akikkel már nem szívesen vállaltak szolidaritást. Sokan mondták, hogy reggel még másképp gondolták, de rájöttek, hogy az ő helyük a mi oldalunkon van. Végül is megnyertünk egy választást, azért az önkormányzatokba is sok helyen bejutottunk, tehát sok embernek érdeke volt, hogy helyreálljon a rend, s persze hogy szembenézzünk azzal is, mi az, amit másképp kellene a kormányzatnak csinálni.


– Úgy tudni, a frakció nagyon határozottan ellenezte az ellendemonstrációt.
– Szó sem lehet róla – üzenték. Küldöttség is jött tőlük a Bem térre, s telefonokat is kaptam a frakciótól, hogy megtiltanak minden ilyesfajta szervezkedést. De gondoltam, nekem nem tudnak megtiltani semmit, nem vagyok frakciótag. A frakció attól félt, hogy az ellentüntetés esetleg összecsapásokba torkollhat.

– S Ön nem félt ettől?
– Én is tartottam tőle, ugyanakkor sikerült egy olyan kört is bevonni a szervezésbe, akikben bíztam, hogy le tudjuk majd szerelni az ilyen indulatokat. Ha mi nem provokálunk, akkor nem lehet baj – gondoltam.

– A második tüntetésen már több tízezer ember vett részt. A tárgyalásoknak helyet adó „spenótház” elé akartak vonulni, de aztán mégis nagy kerülővel, a Margit hídon át Budára, majd a Lánchídon vissza jutottak el oda. Mi szükség volt erre?
– A Margit híd jelképes hely volt. A képviselői irodaház szomszédságában nagyon erős blokád alakult ki. Úgy éreztem, át kell mennünk a hídon éppen a szimbolikus jelentése miatt. Mielőtt a hídra rákanyarodtunk, elém jöttek a rendőrök, s azt kérték, hogy ne menjünk fel a hídra, mert annak beláthatatlan következményei lehetnek. Biztos információik vannak arról, hogy a blokádosok szervezkednek, vasrudakkal várnak bennünket. Én vállaltam a felelősséget, hogy mégis átmegyünk. Abban is bíztam, hogy nagyon sokan voltunk, s ez a hatalmas tömeg talán kedvét veszi mindenkinek, hogy provokáljon. Aztán a hídra érve egy pillanatig farkasszemet néztünk a taxisokkal, akik nem akarták a hatalmas tömeget átengedni. Hirtelen ötlettől vezérelve Gyarmati Dezsővel elkezdettem énekeltetni a Himnuszt. Isten, áldd meg a magyart! Ennek hatására aztán megnyitották nekünk a blokádot. A Himnusz eléneklése talán a blokádban részt vevőknek is adott egy olyan lehetőséget, hogy felemelt fejjel meneküljenek a helyzetből. Hiszen több tízezer ember állt szembe a nyolcvan-száz taxissal. Így aztán minden baj nélkül értünk vissza Pestre, a spenótházhoz. Itt ugyan majdnem történt egy provokáció, de aztán Gyarmati Dezsőnek és Csengey Dénesnek sikerült megoldani a helyzetet.


Fotók: Magyar Nemzet archívuma


Vicces helyzetek is adódtak persze. Amikor odaérkeztünk, bementem a spenótházba, majd kijövet beültem egy rendőrautóba. Ez akkor olyan természetesnek tűnt számomra, de a rendőrök is természetesnek vették, hogy elvisznek a Parlamentbe. S közben a járőrkocsi rádióján megszólalt valaki: „A Lezsák hol van? Látta valaki?” Pintér Sándor volt, aki akkor Pest megyei főkapitány-helyettes volt, „Itt ül a kocsiban” – válaszolták a rendőrök. „Viszitek, vagy magától ült be?” – kérdezte Pintér. „Magától” – felelték a rendőrök. „Akkor rendben van” – sóhajtott fel a mostani belügyminiszter.

– A visszaemlékezések szerint ez a tüntetés nagyban hozzájárult aztán a megegyezéshez. A frakció vagy a kormány ennek fényében utólag legalább igazat adott Önnek?
– A frakcióban és a kormányban is aztán elég mély hallgatás övezte a tüntetést, talán egyedül Boross Péter mondta, hogy kockázatos volt, de nekem lett igazam. Elég keserűen éltem ezt meg akkor, úgy láttam, nagy baj van. Bennem akkor vált tudatossá az, hogy itt, a fővárosban az a budapesti értelmiségi erő, amiről én álmodoztam annak idején Lakiteleken, az nincs sehol. Az MDF elnökségében nagyszerű emberek ültek, de mégis hiányzott valami. Ahogy Csoóri Sándor fogalmazott: külön-külön még vagyunk valakik, de együtt nem sokat érünk. A taxisblokád tette világossá számomra, hogy újra kell kezdeni mindent, hogy iskolára van szükség, ahol képezhetjük a politikusokat, értelmiségieket. Így jött létre a Lakiteleki Népfőiskola aztán, ebből a gondolatból.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.