A politikust az államférfitől az különbözteti meg, hogy a politikust a következő választás érdekli, az államférfit pedig a nemzet sorsa, a következő nemzedék; Tisza István vérbeli államférfi volt – mondta Kovács Zoltán, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kommunikációért felelős államtitkára a néhai kormányfő Nagyerdőben lévő szobránál. Kovács Zoltán szerint gróf Tisza István politikáját a mérsékletesség jellemezte, s nem mártíromsága tette halhatatlanná, hanem tettei: az, hogy történelmi időkben felismerte a rá háruló felelősséget, és annak tudatában cselekedett.
Döntéseiben Tisza Istvánt nem csupán a közrend, a közjóban való hite, az iránti hűsége vezérelte, hanem a nemzeti érdek, a nemzeti ügy állandó figyelemmel tartása – tette hozzá az államtitkár, megjegyezve, mindig és mindenkor az összefogást hirdette, a sehová nem vezető széthúzás, ellenségeskedés és szembenállás helyett. Elveit nem áldozta fel a népszerűség oltárán. Egyetlen cél vezérelte: egy gazdagodó és gyarapodó Magyarország megteremtése, amely méltó helyet foglal el Európa nemzetei között – mutatott rá Kovács Zoltán.
A megemlékezés végén a résztvevők – köztük a városi és a megyei önkormányzat, a pártok és civil szervezetek képviselői – megkoszorúzták gróf Tisza István szobrát.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.