Álomsziget: Budai büntetőfeljelentést tesz

Büntetőfeljelentést tesz Budai Gyula miniszterelnöki megbízott a Hajógyári-szigetre tervezett, Álomsziget elnevezésű projekt ügyében, továbbá kezdeményezte a szakminiszternél a beruházás nemzetgazdasági szempontból kiemelt státuszának felülvizsgálatát.• Elszenderült az Álomsziget?

MNO
2010. 10. 07. 9:03
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Budai Gyula csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján közölte, a feljelentést egyrészt a Hajógyári-sziget 32 hektáros területének értékesítésével kapcsolatban teszi, másrészt pedig a beruházás kiemeltté nyilvánításának szerinte gyanús körülményei miatt. A terület eladásáról szólva – az Állami Számvevőszék jelentésére hivatkozva – kifejtette: a privatizáció során figyelmen kívül hagyták a kulturális örökség védelméről szóló jogszabály rendelkezéseit, ugyanis a 32 hektáros területet az ott található, műemléknek minősülő Hadrianus-palotával együtt adták el, holott az említett törvény ezt kizárja.

A hatósági jogkört kivették a III. kerületi önkormányzat kezéből

A kiemeltté nyilvánítással kapcsolatban Budai Gyula azt mondta, a kiemelt beruházásokat illetően eljárásra jogosult ITD Hungaryt kihagyták az egyeztetésekből. Álláspontja szerint a kiemeltté nyilvánítással akarták kijátszani a hatósági előírásokat, így ugyanis az elsőfokú hatósági eljárások a helyi önkormányzathoz képest feljebb kerültek, vagyis az összes hatósági jogkört kivették a III. kerületi önkormányzat kezéből, kivéve a jegyző fakivágásokat engedélyező jogát. Megjegyezte, az óbudai önkormányzatnak olyan elfogadott rendezési terve volt, amely szigorú feltételekhez köti a beépíthetőséget. Az ügyben Budai Gyula egyeztetett a III. kerület polgármesterével is.

A tel-avivi magyar nagykövet egyeztetést folytatott

Teljesen egyértelmű, hogy a nemzetgazdasági szempontból kiemeltté nyilvánítás a befektetők érdekeit szolgálta – vélekedett Budai Gyula, aki szerint egyrészt hűtlen kezelés, másrészt hivatali visszaélés történhetett. Szólt arról is, hogy 2009 januárjában a tel-avivi magyar nagykövet egyeztetést folytatott az izraeli befektetővel az ügyben, az erről készült feljegyzésben pedig az áll, hogy a befektető szerint problémát jelent, hogy Magyarországon „minden bürokratikus és lassú”, továbbá a befektető élésen bírálta a magyar kabinet passzív hozzáállását az Álomsziget-projekthez. Ehhez képest 2009 márciusában – folytatta a megbízott – a kormány kiemeltté nyilvánította a beruházást.

A miniszterelnöki megbízott közölte, kezdeményezte Matolcsy György nemzetgazdasági miniszternél, hogy tegye meg a szükséges lépéseket annak a tavalyi kormányrendeletnek a visszavonása érdekében, amellyel nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházássá nyilvánították az Álomsziget-projektet. Kérte a tárcavezetőtől, vizsgálják felül a kiemelt státusz indokoltságát, és ha nem indokolt, szüntessék azt meg. Hangsúlyozta, nem a beruházás vonatkozásában vannak aggályaik, hanem annak körülményeivel.

Kétszer is történt feljelentés

Arra a felvetésre, hogy a privatizációval kapcsolatban már kétszer is történt feljelentés, ám az ügyészség mind a két alkalommal elutasította, Budai Gyula úgy reagált: miniszterelnöki megbízottként hozzájuthat azokhoz az iratokhoz, amelyek szerinte eddig nem voltak nyilvánosak. Budai Gyula kérdésre elmondta azt is, az Álomsziget-projekt mögött álló izraeli befektető építette például a budapesti Arena Plazát.

Az évek óta húzódó, 400 milliárd forint értékű és kiemelt beruházásnak minősülő Álomsziget-projekttel a Hajógyári-sziget területének több mint egyötödét beépítenék, a kaszinóváros mellett szállodákat és konferenciaközpontot is létesítenének.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.