Az államnak a maximumot kell fordítania az oktatásra

Schmitt Pál köztársasági elnök szerint a minőségi oktatás, a kutatás, az innováció, a kreativitás az, ami meghatározza egy nemzet erejét. Erről az államfő csütörtökön a Sándor-palotában beszélt, amikor nemzetközi versenyeken eredményesen szerepelt tudós fiatalokat fogadott.• Hárommilliárdból kutathat az ELTE

MNO
2010. 10. 21. 9:19
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A köztársasági elnök, aki díszoklevelet adott át az öt fiatalnak, hozzájuk fordulva úgy fogalmazott: be tudták bizonyítani, hogy nehéz körülmények között is lehet világra szólót alkotni. Mint rámutatott, Magyarországon többször el kell mondani azt, „egyetlen nemzetnél sem vagyunk alábbvalók”. Schmitt Pál azt hangsúlyozta: a minőségi oktatás, a kutatás, az innováció, a kreativitás az, ami meghatározza egy nemzet erejét. Az államnak pedig, az ereje szerint, a maximumot kell fordítania az oktatásra – tette hozzá.

Az államfő kiemelte: amikor kezet fog a fiatalokkal, érezzék úgy, hogy azzal minden magyar ember elismerését kapják. Schmitt Pál mind az öt fiatalnak átnyújtotta az általa alapított oklevelet. Horváth Dávid és Balassi Márton a tudományos oktatás megközelítéséért, a Natura On Your Screen című munkájukkal nyertek díjat Lisszabonban szeptember végén. Sugár Krisztina és Simon Dávid a hulladékhőpumpa, Kajtár Máté pedig a föld alatti, veszélyes folyadékot tároló tartályok nagy pontosságú hibameghatározásának ötletével szerzett elismerést nemzetközi versenyen.

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.