Benyújtották: a parlament előtt a családi, egykulcsos adó

A kormány beterjesztette javaslatait az adótörvények jövő évi változásáról az Országgyűlésnek szombaton. Apróbb technikai módosításokat javasol a kormány az illetéktörvényben és benyújtották a legfőbb ügyész hivatali idejének 9 évre való emeléséről szóló módosítást is. • A magánnyugdíjpénztári tagdíj 0 százalék lesz 14 hónapig • Módosul a a gépjárműadó-törvény • Visszaszorítják az adójegyek „bespájzolását”• 2013-tól egykulcsos, 10 százalékos társasági adó lesz• A jövő év első napjával megalakul a Nemzeti Adó- és Vámhivatal• Benyújtották a társadalmi részvételről szóló törvényt• Nem változik az eva • Rendkívüli kormányülés: benyújtották a válságadó-törvényjavaslatot

MNO
2010. 10. 16. 14:21
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

„Az adó- és járuléktörvények, a számviteli törvény és a könyvvizsgálói kamarai törvény, valamint az európai közösségi jogharmonizációs kötelezettségek teljesítését célzó adó- és vámjogi tárgyú törvények módosításáról” címmel a parlament honlapján olvasható javaslat kisebb-nagyobb mértékben érinti az összes adónemet, de a legterjedelmesebb és legnagyobb változásokat a személyi jövedelemadó rendszerében indítványozza.

A jogszabálycsomag 2011-től bevezeti az egykulcsos személyi jövedelemadó-rendszert, 16 százalékos adókulccsal. Az adójóváírást nem szüntetik meg, az 2011-től is érvényesíthető lesz, de havonta legfeljebb 12 100 forint mértékben. Az adótörvény-javaslat már az első gyermek vállalását is támogatja, ugyanis jövedelemkorláthoz nem kötött családi kedvezményről rendelkezik. Az adóalap egy és két eltartott esetén 62 500, három vagy több eltartott esetén 206 250 forinttal csökkenthető havonta eltartottanként.

Külön jogszabályban rendezik a válságadókat „Az egyes ágazatokat terhelő különadóról” címen, erről önálló képviselői indítványt terjesztett be Rogán Antal (Fidesz) és Lázár János (Fidesz); illetve külön jogszabályjavaslatot terjesztett be a kabinet a magánnyugdíj-pénztári befizetések 14 hónapra történő felfüggesztéséről.

Ugyancsak beterjesztette a kormány a Nemzeti Adó- és Vámhivatalról szóló törvényjavaslatot, amely a két szervezet összevonásával létrejövő egységes adó- és vámhivatal működését hivatott szabályozni.

Finomhangolás az illetéktörvényben

Apróbb technikai módosításokat javasol a kormány az illetéktörvényben a közösen kezdeményezett eljárások, az építési telkek illetékfizetése és a cégek utólagos bírósági illetékfizetése területén. Az Országgyűlés honlapján olvasható javaslat szerint aki egy beadványban több hatósági eljárást kezdeményez, annak eljárásonként kell megfizetnie az illetéket a jövőben. A jelenlegi szabályok szerint aki egyféle hatósági eljárási kérelemből többet összefogva – egy beadványban – kezdeményez eljárást, annak a legmagasabb illetéktételű ügy után kell csak illetéket fizetnie.

Ilyen eset például az, amikor egy cég egy beadványban több építési engedély iránti kérelmet nyújt be. A módosítás megszünteti ezt a kedvezményt, és minden eljárás – például építési engedély – után meg kell fizetni az illetéket. Egy másik módosítás ahhoz kötődik, hogy aki lakótelket vásárol, örököl, vagy kap ajándékba, annak négy évre felfüggeszti az illeték megfizetését az adóhatóság. Az illetéket akkor törli a hatóság, ha a négy évet követő 15. napig jogerős használatba vételi engedélyt mutat be a telek tulajdonosa. Ellenkező esetben meg kell fizetnie a telek után az illetéket.

Miután a használatbavételi eljárások elhúzódnak, a módosítás megengedi azt, hogy a négy évet követő 15. napon nem jogerős használatbavételi engedéllyel is igazolni lehessen a beépítési kötelezettséget. Ez azonban csak arra jó, hogy az adóhatóság ne kezdje el az illeték beszedését, a jogerős engedélyt ugyanis később be kell mutatni, és annak a tartalma meg kell, hogy egyezzen a nem jogerős használatbavételi engedélyével. A módosítás kitér arra is, hogy mi legyen akkor, ha valaki több telket örököl, vásárol, vagy kap ajándékba, és azokat később – a négyéves beépítési kötelezettség alatt – egyesíti. Ekkor az egyesített telken felépített lakás – vagy lakások – hasznos alapterülete el kell, hogy érje a településrendezési tervben szereplő beépíthetőség 10 százalékát. (A beépíthetőségi arány településenként, sőt azon belül övezetenként is változik.) Ha a hasznos alapterület kisebb az említett 10 százaléknál, akkor valamennyi telek után meg kell fizetni a szerzési illetéket. A másik lehetőség az, amikor a vevő, az örökös, vagy megajándékozott később megosztja a telkét. Ilyenkor minden új telekre alkalmazni kell a 10 százalékos szabályt.

9 évre választhatják a legfőbb ügyészt

A szombaton benyújtott törvénymódosítási javaslat szerint a jövőben a legfőbb ügyészt a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés „kilenc évre választja a határozatlan időre kinevezett ügyészek közül”. Az indoklás tartalmazza, hogy azért lesz az alkotmánybírákhoz hasonlóan 9 év a legfőbb ügyész megbízatása is, mert az ügyészségnek az Alkotmánybíróság által is hangsúlyozott függetlensége így még inkább kifejezést nyerhet. A szervezeten belülről választást pedig azzal indokolták: korlátozni akarták azt a lehetőséget, hogy külső politikai befolyás eszköze legyen a legfőbb ügyész kiválasztása.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) bevezetné, hogy a megbízatási idő letelte és a 70. életév betöltése esetén a volt legfőbb ügyész a legfőbb ügyészi jogköröket mindaddig gyakorolja, amíg az új vezető hivatalba nem lép. Az előterjesztő úgy látja, az ügyészség alkotmányos feladatának folyamatos ellátása olyan követelmény, amely nem teszi elfogadhatóvá, hogy az ügyészi szervezet hosszú ideig nélkülözze első számú vezetőjét, ezért elengedhetetlen, hogy az ügyészség vezetése akkor is teljes felhatalmazáson alapuljon és minden döntés meghozatalára kiterjedjen, ha a legfőbb ügyész megbízatása megszűnik, de nem kerül sor időben új legfőbb ügyész megválasztására – olvasható a javaslat indoklásában.

A törvénymódosítás a kihirdetését követő nyolcadik napon lép hatályba. Kovács Tamás legfőbb ügyész december 13-án tölti be 70. életévét. Ezzel a jelenlegi szabályok szerint a megbízatása megszűnik.

(MTI, hírTV)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.