Meg kellene érteni, hogy a politikusoknak is van szavatossági idejük, és ha az lejár, az illetőnek egészen biztosan vissza kell vonulnia az első sorból – mondta Szeged polgármestere. Hozzátette: de ez nem jelenti azt, hogy bárki bukott ember lenne közülük. A szocialista párt eddigi vezetői a demokratikus Magyarország legsikeresebb pártját hozták létre, amely 12 éven át kormányozta az országot. Megbecsülés, tisztelet és köszönet jár érte.
„Nagyon bízom benne, hogy van bennük annyi politikai bölcsesség, hogy az általuk is felhalmozott óriási politikai, erkölcsi, emberi tőkét nem fogják azzal kockáztatni, hogy nem veszik tudomásul az élet törvényszerűségeit” – jelentette ki Botka.
A szegedi polgármester szerint a szocialista párt akkor lehet sikeres, ha a társadalmi folyamatok előtt jár, nem utánuk kullog. „Akkor, ha nem akarjuk folyton újrajátszani az elmúlt 4-8 év többnyire elvesztett csatáit, hanem arra készülünk, hogy ez az ország teljesen más lesz 2014-ben, mint akár most” – fűzte hozzá.
(MTI)

Kóros elmeállapotú nő akart bírót és rendőrkapitányt ölni
A hivatalokat is megfenyegette.