Cser-Palkovics új időszámítást ígér Székesfehérváron

Cser-Palkovics András (Fidesz) szerint együttműködésre és összefogásra van szükség annak érdekében, hogy Székesfehérvár visszakerüljön a nagyvárosok éllovasai közé.

MNO
2010. 10. 04. 10:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A város vasárnap megválasztott új, jobboldali polgármestere hétfői sajtótájékoztatóján kiemelte: a fehérváriak 12 évi baloldali városvezetés után a változásra voksoltak, ami „óriási lehetőség, de óriási felelősség is”. Mint hozzátette, mihamarabb le kell zárni azt az időszakot, amelyet a szocialista–liberális koalíció szétesése miatt a stabilitás hiánya jellemzett, s egyértelmű irányvonalat kell szabni.

Mint mondta, a Fidesz–KDNP-pártszövetség ahhoz kérte a város lakóinak bizalmát és felhatalmazását, hogy „ne a fejük fölött, hanem velük együtt” hajtsák végre azt a „Nekem Fehérvár” elnevezésű várospolitikai programot, amelybe beépítették a megyeszékhelyen élők javaslatait is. Cser-Palkovics András olyan városvezetésben gondolkodik, amely egységesen, összefogottan, a program végrehajtásában elkötelezett módon dolgozik majd. Úgy véli, a napokban a polgármesteri hivatalban megtörténik az átadás-átvétel, s várhatóan a jövő héten megtartják a város új közgyűlésének alakuló ülését is.

Székesfehérvár közgyűlése a korábbi 33 helyett – a polgármester nélkül – 20 tagú lesz, s abban 14 fős többsége van a kormányzópártnak. A Fidesz–KDNP-s képviselők mellett egy független és egy, a Civil Mozgalom jelöltjeként bizalmat kapott egyéni képviselő került be még egyéni jelöltként a testületbe. A kompenzációs listáról két mandátumot nyert el az MSZP, egyet a Jobbik, egyet pedig a Válasz nevű civil szervezet.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.