
origo.hu
Galambos Lajos lenyúlt félmilliója sokkolta az országot
A piaci ár másfélszereséért beszerzett kukásautók ügyében hűtlen kezelés gyanújával lassan egy éve folyik a nyomozás, a Fővárosi Közterület-fenntartónál azonban nem ez az egyetlen korrupciógyanús ügylet. Ezt a Célpont birtokába került hangfelvétel is alátámasztja. Ezen a vállalat egyik vezető beosztású munkatársa arról beszél, hogy az FKF 1992 óta ugyanattól a cégtől, az Octopus Kft.-től vásárolja a sót és a szóróanyagot, amely a vezérigazgató-helyetteshez, illetve a feleségéhez, az FKF beszerzési igazgatójához köthető. A fővárosban a hóeltakarításnak is megvolt a „menetrendje”.
Demszky-kör
„Egyszer találkoztunk a VIP-lista problematikájával, amikor valaki, egy ügyes rádióamatőr a mi rádióforgalmazásunkat kitette az internetre, és akkor ott hirtelen mindenki nagyon megijedt. (…) És ráadásul itt nyílt kommunikáció folyt, tehát ez is hajmeresztő, nevekkel, címekkel mentek ezek a különböző feladatok, hogy te figyelj, most kanyarodjál már arra. Volt az ilyen kör, meg a Demszky-kör, Hagyó-kör” – hangzik el a felvételen.
A városvezetők egyéb „pluszjuttatásban” is részesültek. A férfi azt állítja, hogy az Ecseri úti főporta felújítását is túlszámlázta a PMG Kft. 30 millióval. Állítólag ennyibe került Demszky horvátországi nyaralójának teljes tetőszerkezet-cseréje, ahol ugyancsak a fővárosi kft. emberei dolgoztak. A hangfelvételen az FKF munkatársa arról is beszél, Bielek Péter vezérigazgató utasítását hajtotta végre, amikor kiengedett 10 köbméternyi fát ellenőrzés nélkül a telepről. Ez is Demszky nyaralójához kellett.
Mégis mehet az utánfutó
„Valamikor tavaly májusban vagy június elején volt egy olyan kérés az irányomba, különösebb indoklás nélkül, de a kérő személyre hivatkozva, a Demszkyre hivatkozva, hogy lenne két utánfutó bent a telephelyünkön, amit ki kellene engedni az őrségnek. (…) A vezérigazgató úr ezt utasításba adja nekem, hogy itt van két, és én nem firtathatom, hogy mi van azon, azok most kimehetnek, akkor nekem ezt az utasítást végre kell hajtani. (…) Nagy mennyiségű feldolgozott faanyagok meg egyéb dolgok voltak, és volt is belőle probléma, mert mire az első utánfutó már nekilendült, addigra még az őrhöz nem jutott el a parancs. Ő megállította a szállítmányt, és majdnemhogy ellenőrizni akarta, mire aztán nagy nehezen kiderült, hogy ez mégiscsak tovább mehet” – hallható a Célpont birtokába került hangfelvételen.
Az elmúlt három és fél év alatt egyetlenegy alkalommal nem adtam konkrét utasítást, hogy melyik teherautó mikor, honnan, hova jöjjön, hova menjen – mondta el a HírTV megkeresésére Bielek Péter. Hát az lett volna nagyon feltűnő, ha én ezt megteszem – tette hozzá az FKF vezérigazgatója.
A közterület-fenntartó vezérigazgatója tagadja, hogy tudott volna a munkatársa által elmondottakról. Az adriai nyaraló „közpénzes felújításának” körülményeiről a HírTV szerette volna megkérdezni Demszky Gábor távozó főpolgármestert is, azonban őt nem érték el.
(HírTV)
Galambos Lajos lenyúlt félmilliója sokkolta az országot
Elszabadultak az indulatok a lángos ára miatt, mutatjuk, mennyi az annyi
Nem a gyerekmedencében fulladt meg a kislány a Palatinuson – megszólalt a fürdő
Ezért jutottak át az iráni rakéták a Vaskupolán – a hiperszonikus fegyverek teljesen átírhatják az erőviszonyokat
"Lenyeltem valamit" - mondta utolsó lélegzetvételével a milliárdos, majd holtan esett össze
Európában is páratlan hadiipari óriáscég születik Magyarországon: ez még csak a kezdet
Ítéletet mondtak Gulácsi Péterről Németországban – mit lép most a Lipcse?
Erősítés a riválistól: hatalmas igazolást jelentett be a Fradi
Magyar Péter az Európai Parlamentben tagadta le, hogy lehallgatta Varga Juditot + videó
Életveszélyes hal bukkant fel az Adrián
Szoboszlai Dominik ismét üzent Mohamed Szalahnak
Ötödik nyári igazolását jelentette be az FTC
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.