Életveszélyes partfal: 25-en kiköltöznek, 20-an maradnak

A löszös partfal megcsúszásának veszélye miatt 41 ingatlan lakóinak kitelepítése vált szükségessé Dunaújvárosban – jelentette be a város polgármestere pénteken az ugyancsak veszélyeztetett Ivó utcában, sajtótájékoztatón. • Életveszély: 25 családot kitelepítenek Dunaújvárosban + Képriport

MNO
2010. 10. 15. 14:48
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több helyen már megkezdték a kiköltözést, illetve annak előkészületeit. A szakértői tanulmány szerint a terület élet- és balesetveszélyes, a talajmozgások következtében bármikor bekövetkezhet a partfalcsúszás – közölte Cserna Gábor (Fidesz), hangsúlyozva: azok, akik úgy döntenek, hogy a veszély ellenére maradnak, ezt kizárólag a saját felelősségükre tehetik meg. A polgármester kiemelte, hogy az önkormányzat minden segítséget megad a bajbajutottaknak.

A polgármester közlése szerint az önkormányzat a szükséges intézkedések megtételére operatív munkacsoportot hozott létre, továbbá megbízást adott egy szakértői tanulmány elkészítésére. A héten elkészült tanulmány megállapítása egyértelmű volt: „a terület élet- és balesetveszélyes”, a talajmozgások következtében bármikor bekövetkezhet a partfalcsúszás – tette hozzá a városvezető. A szakértői vélemény alapján a helyi védelmi bizottság csütörtökön döntött arról, hogy péntek reggel szervezetten, irányított módon megkezdik a területen élők kitelepítését. Erről azonnal tájékoztatták az állandó lakosokat, s megkezdték az üdülőház-tulajdonosok értesítését is.

Azok, akik úgy döntenek, hogy a veszély ellenére maradni akarnak, csak és kizárólag a saját felelősségükre tehetik ezt meg – hangsúlyozta a polgármester. Az érintett lakóknak hosszabb távollétre kell felkészülniük, a partfal stabilizációs munkálatai ugyanis várhatóan egy évig tartanak.

Cserna Gábor kiemelte, hogy az önkormányzat minden segítséget megad a bajbajutottaknak. Azoknak, akik nem tudják megoldani lakhatásukat, az önkormányzat a tulajdonában lévő hét üres szociális garzon bérlakásban, illetve kollégiumokban, esetleg albérletben biztosít átmeneti otthont, illetve kérésre garázst ad az ingóságok tárolására.

Az áram- és a gázszolgáltató pénteken megkezdte azokat az előkészítő munkálatokat, amelyek szükségesek ahhoz, hogy ha kell, nagyon gyorsan meg tudják szüntetni a szolgáltatást. A helyreállítással kapcsolatos teendőkről és a munkálatok finanszírozási lehetőségeiről október 28-án dönt majd a város közgyűlése.

A veszélybe került utcákban péntek délelőtt több háznál már a kiköltözés előkészületeit végezték. Volt, ahol kocsikba pakoltak, másutt a víztelenítést végezték, s a kiskertekből igyekeztek gyorsan betakarítani a terményt. A katasztrófavédelem, a polgárőrség és az önkormányzat képviselői pénteken kora délutánra felmérték, hány ingatlantulajdonos döntött a kiköltözés, s hány a saját felelősségére történő maradás mellett.

Németh Tünde, az önkormányzat sajtószóvivője elmondta: az érintett lakók közül 25 döntött a kiköltözés mellett, 18 az értékeivel együtt távozik a veszélyes területről, hét lakó éjszaka nem, de nappal az ingatlanjában akar maradni, 20 pedig úgy határozott, hogy a saját felelősségére marad. Az eredetileg üdülőterületként használt térség ingatlantulajdonosai három éve már jelezték a talaj mozgását az önkormányzatnak, de miután akkor a helyzet nem súlyosbodott, nem történtek ilyen intézkedések.

(MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.