Elhunyt „a magyar kabaré doyenje”

Hosszú betegség után, 81 éves korában, csütörtökön elhunyt Szilágyi György költő, író, humorista – közölte Szilágyi György utolsó könyvének szerkesztője.

MNO
2010. 10. 21. 9:54
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pion István közlése szerint „a magyar kabaré doyenjének” temetését szűk családi körben tartják. Szilágyi György 1928. december 15-én született Budapesten. Mint egy MTI-nek adott interjúban elmondta, már gimnazista korában villámtréfákat írt. 1949-től a Városi Színház titkára, a Fővárosi Varieté üzemigazgatója, a Kamara Varieté titkára, művészeti titkára és igazgatója, majd a Vígszínház igazgatója volt. 1962-től a Magyar Rádió irodalmi főosztályának szerkesztője, a kabarérovat vezetője, a szórakoztató osztály vezetőhelyettese volt. Marton Frigyessel együtt alapítója a Rádió Kabarészínházának, a korszak egyik legnépszerűbb műsorának, amelytől csaknem tizenöt év után vált meg. 1977–80-ban az Állami Rádió és Televízió Bizottság titkáraként, 1989–91-ben Izrael budapesti nagykövetségén sajtótitkárként dolgozott.

Az utóbbi három évtizedben írásaiból élt, kabaréműsorok, szórakoztatásról szóló kultúrtörténeti írások szerzője volt. Hanyas vagy? című monológjának filmváltozata 1984-ben Lipcsében elnyerte a Fipresci-díjat, az oberhauseni dokumentumfilm-fesztivál fődíját és az Evangélikus Filmcentrum díját. 1994-ben Tisztesség Sajtódíjat, 1995-ben Petőfi Sándor Sajtószabadság-díjat kapott.

Számos népszerű rímes-humoros költemény szerzője. Könyvei: Az első szó jogán (1959), Nem viccelek (1974), Komédia nagyban és kicsinyben (1985), Nem lehet letenni (1994), A Nyilas jegyében (önéletrajz, 1998), Kinn vagyok a viccből (2006), Dzsingisz Kohn Córeszban (2007), Mindenre emlékszem (2008).

(MTI)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.